Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Televízióban válogatnak szereplőket az István, a királyhoz

Augusztus 20-án indul a Magyar Televízióban "A társulat" című sorozat, amely az István, a király című rockopera 25 éves jubileumi előadásához válogat szereplőket.

1983. augusztusában mutatták be Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, az István, a királyt. Az augusztus 20-án kezdődő televíziós sorozat a 25. évforduló alkalmából megrendezendő előadásra tehetségkutató keretében válogatja ki a rockopera szereplőit.

A résztvevők az István, a király négy férfi és négy női főszerepéért szállnak versenybe, de a döntőbe jutó mind a 24 résztvevő szerepet kap az előadásban. A válogatásra több mint kétezren jelentkeztek, akik közül a nyár folyamán hattagú zsűri válogatta ki azt a 90 főt, akik a középdöntőkbe jutottak.

Hozzájuk csatlakozik még 20 résztvevő, akiket internetes szavazással a közönség jutatott tovább.

A zsűri, melynek tagjai Szikora János rendező, Alföldi Róbert művészeti vezető, Szulák Andrea előadóművész, Keveházi Krisztina, a Nemzeti Balett magántáncosa, Kocsák Tibor zeneszerző és Lévai Balázs kreatív vezető, a megmérettetéskor nem csupán az énektudást veszi figyelembe, hanem a színpadi mozgást és a színészi játékot is, amit a vetélkedő során folyamatosan fejlesztenek.

Bár a műsor az István, a királyhoz válogat szereplőket, a középdöntőktől a versenyzők többnyire más magyar és nemzetközi musical, rockopera és zenés színpadi művekből fognak előadni részleteket. Az őszi évad során a nézők megtekinthetik a nyáron lezajlott elődöntő legemlékezetesebb pillanatait, majd a középdöntőkben a 110 továbbjutóból választják ki azt a 24 szereplőt, akik a tavasszal zajló döntőben összemérik a tudásukat.

A győztesek főszereplésével a 2008. május 17-i döntő után egy hónappal, június 18-án mutatják be az István, a királyt a Papp László Sportarénában, Szikora János rendezésében. Az előadásról felvételt készít a Magyar Televízió, amit a 25. évforduló alkalmából, 2008. augusztus 20-án mutatnak be.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×