Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
315.25
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Könyvet adtak ki az egyiptomi magyar ásatások száz évéről

Az egyiptomi magyar ásatások százéves történetét ismerteti most megjelent könyvében Vörös Győző egyiptológus. Az "Egyiptom templomépítészete az egyiptomi magyar ásatások fényében 1907-2007" című művet, amely a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg, csütörtökön mutatta be a szerző Budapesten.

Vörös Győző a sajtótájékoztatón elmondta: a könyv célja, hogy bemutassa a magyar egyiptológusok négy nemzedékét, kilenc régészeti misszióját, s 12 egyiptomi templomfeltárást, mivel "a sors úgy hozta, hogy a kutatások elsősorban műemlékekhez, azokon belül is a templomépítészet ókori emlékeihez kötődtek".

Mint hangsúlyozta, nagyon kevés ország büszkélkedhet olyan műhellyel az ókori keletkutatás terén, s olyan, több nemzedék által felhalmozott tudással, mint Magyarország.

Saját pénzen kutatott

Back Fülöp, a párizsi székhelyű Orosdi-Back Világkereskedelmi Vállalat társtulajdonosa, "mai fogalmak szerint multimilliárdos", 1907-ben határozta el, hogy saját költségén ásatásokba kezd, s a leletekkel megajándékozza "szeretett szülővárosát, Budapestet".

"Az ásatások igen sikeresnek bizonyultak. Nemcsak óbirodalmi sírokat tártak fel, de egy templomot is felfedeztek, I. Ptolemaiosz Szótér fáraó templomát, csodálatosan szép hieroglifikus feliratokkal és domborművekkel" - mondta Vörös Győző, hozzátéve, hogy a fehér mészkőből faragott templomfal kövei ma a Szépművészeti Múzeum büszkeségei.

A kutatóé a leletek fele

Back Fülöp újabb koncessziós területet kapott, ahol egy, a Kr. e. III.-II. századi érintetlen ptolemaida-temetőre bukkant. 72 festett fakoporsóra, köztük aranyozott antropoid szarkofágra és óriási mennyiségű leletre bukkantak.

A korabeli szokások szerint a régészek kérhettek a leletek felét - Back Fülöp része 70 ládát töltött meg, amelyeket Budapest, Bécs, Krakkó múzeumainak ajánlotta fel.

Ferenc József császár 1909-ben magyar nemességet és "surányi" előnevet adományozott Back Fülöpnek, címerpajzsában az egyiptomi templom-hieroglifával, utalva arra, hogy egy új templomot fedezett fel.

A kötet a kairói Amerikai Egyetem megrendelésére hamarosan angol nyelven is napvilágot lát - közölte Vörös Győző.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Gyanús trükköket vet be Moszkva, atommeghajtású csatacirkálóval rukkolnak elő az oroszok – Háborús híreink hétfőn

Gyanús trükköket vet be Moszkva, atommeghajtású csatacirkálóval rukkolnak elő az oroszok – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×