Infostart.hu
eur:
355.74
usd:
311.45
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A hét főbűn: a jégkrém segített

A filmszemle zsűrije Dér András: A hét főbűn (Bűnök ezek?) című alkotásának ítélte a legjobb rendezésért járó díjat, bár mikor a film ötlete felmerült, még se a rendezőnek, se a szerkesztő Heltai Péternek nem volt ötlete arra, hogyan lehetne a témát képileg is megjeleníteni.

A film szerkesztője és ötletgazdája, Heltai Péter az InfoRádiónak elmondta: a hét főbűn már régóta foglalkoztatta, a televízióban is készített róla műsorsorozatot, ennek egyik beszélgetésén a rendező, Dér András is részt vett.

Innen jött az ötlet, hogy jó lenne egy olyan filmet készíteni, amelyben az összes főbűn megjelenik, arról azonban nem volt elképzelése, hogyan lehetne ezt filmes formába önteni - tette hozzá az újságíró.

Dér András elmondta, maga is meglepődött, amikor Heltai Péter a hét főbűn megfilmesítésének ötletével kereste meg.

A jégkrém volt a kulcs


A megfejtés akkor született meg, amikor Heltai Péter elmesélte, miért tudják a gyerekei felsorolni a bűnöket: felhasználták őket egy jégkrémcsalád marketingkampányában - közölte a rendező.

Innentől kezdve már tudták, hogy a témát a gyerekek irányából közelítik majd meg, hiszen erről egyébként is a fiataloknak akartak beszélni.

Elgondolkodtatni

Heltai Péter szerint a filmben nem moralizálni, hanem elgondolkodtatni akartak, éppen ezért kapta a film a "Bűnök ezek?" alcímet.

A szerkesztő partnerséget vár a film közönségétől, azt, hogy továbbgondolják az elhangzottakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×