eur:
392.67
usd:
363
bux:
73745.69
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

A Nemzeti Színház csonka társulattal lép fel a nemzeti ünnepen

Lemondta a szereplését az október 23-ai Kossuth téri ünnepségen a Nemzeti Színház társulatának több híres tagja, mert nem akarnak méltatlan helyzetbe kerülni az esetleges botrányok miatt. Nem lép fel Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Sinkó László, mások azonban vállalták a műsorban való részvételt.

A Nemzeti Színház igazgatója az InfoRádióban elmondta: még nyáron kapott felkérést arra, hogy társulata vegyen részt az állami ünnepségen.

A színészek akkor elvállalták ezt, egy hónapja azonban többen úgy látták, hogy nem biztosított az ünnepség zavartalan lebonyolítása. Ezért nem akarnak azon részt venni - mondta Jordán Tamás.

Szerinte a "nagyágyúk" nélkül a társulat nem ugyanaz, épp ezért már nem mint a Nemzeti Színház társulata lépnek fel, hanem, mint erre felkért színészek. Többek között Kulka János, Schell Judit és Molnár Piroska lesz jelen, összesen 10-12 színész.

Jordán Tamás hangsúlyozta: kiszámíthatatlan, hogy október 23-án délután fél hatkor mi lesz a Kossuth téren.

Az igazgató fájdalmát fejezte ki, amiért a forradalom 50. évfordulóját nem lehet úgy megünnepelni, hogy a politikát száműzzék legalább 24 órára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Csak az eleje volt szoros, aztán a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos sikert aratott második csoportmeccsén a párizsi olimpián.

Kalas Vivien: a politikai viták miatt súlytalanabb pozíciót kaphat az Európai Bizottságban Várhelyi Olivér

A biztosl portfóliók elosztásánál számítani fog, hogy vita van Magyarország és az Európai Unió között, és a magyar kormányfő és a magyar kormánypárti képviselők nem támogatták Ursula von der Leyen újraválasztását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.30. péntek, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
Elfoygott az erő az amerikai piacokon

Elfoygott az erő az amerikai piacokon

Reggel az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedést láthattunk a japán Nikkei vezetésével, ezt követően pedig az európai tőzsdéken is jó a hangulatban indult a nap, délutánra azonban elfogyott a lendület. Amerikában eközben vegyes mozgásokat láthatunk. Gazdasági események szempontjából csendes napra számíthatunk, a reggeli német kiskereskedelmi adat közzétételét követően nem várhatóak piaci hatással bíró események, a héten azonban több fontos GDP, illetve foglalkoztatottsági adat is érkezik majd, emellett pedig a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon is szolgálhat meglepetésekkel a befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×