Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Nem Orwell lett a best seller"

A 80'as évek végétől egyre többféle könyvet adnak ki, a példányszámok viszont csökkennek. Ezt egyesek úgy értékelik, hogy válságba fog jutni a könyvkiadás - mondta az Európa Kiadó igazgatója.

Barna Imre bizakodó. Szerinte a válság nem azért oldódhat meg, mert a piac korrigálja azt. Könyvekre mindig szükség lesz, és aki olvasni akar, az meg is fogja vásárolni azokat - mondta a szakember az InfoRádió Aréna című műsorában.

Bár a legtöbb könyvet 1989-ben és 1990-ben vásároltak Magyarországon, a kiadó igazgatója szerint ez nem csak azért volt, hogy az emberek hozzájuthattak a korábban tiltott könyvekhez. A legolvasottabb nem Orwell volt, bár sokan örültek annak, hogy kézbe vehetik a korábban legfeljebb szamizdatként beszerezhető műveket.

Manapság már a hipermarketekben is lehet könyvet venni. Barna Imre úgy véli, mindez ellen senkinek sem lehet kifogása. Szerinte vannak könyvek, amelyek kifejezetten illenek a bevásárlóközpontokba, de egyetlen kötetnek sem árt, ha bárhol megvehetjük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×