Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A régi Metróba költözik a Ruttkai Éva Színház

A volt Metró mozi helyére költözik a budapesti Ruttkai Éva Színház. A teátrum 10 éves bérleti szerződést kötött a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Rt.-vel a volt MÁV-épület használatáért.

A remek helyszínen - némi felújítás után - kitűnő adottságú színházat lehet majd működtetni. A nyitható tetejű egykori moziban lehetőség lesz majd arra, hogy nagyszabású befogadó színházi produkciók is megvalósuljanak.

Nagy Miklós színész-igazgatónak, a színház alapítójának és művészeti vezetőjének néhány héttel ezelőtti hirtelen és tragikus halála miatt most új művészeti szemléletformálóval tárgyal a vezetés - mondta a tulajdonos.

Szalai Zsolt közölte, hogy a "szakmában elismert színházi szakember" személyének kilétét csak március elején hozzák nyilvánosságra, mint ahogy akkor tárják az érdeklődők elé a részletes műsortervet is.

Arra kérdésre, hogy mennyi pénzből és miképp tudták megkötni a 10 éves bérleti szerződést, a tulajdonos - üzleti titokra hivatkozva - nem válaszolt.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×