A kezdeményezést a jobboldali populista Svájci Néppárttal (SVP) szoros kapcsolatokat ápoló Pro Schweiz nevű szervezet nyújtotta be. A héttagú szövetségi tanácsban a legtöbb, két hellyel rendelkező SVP korábban már többször aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy szerinte az ország "túlságosan közeledik az EU-hoz és a NATO-hoz", különösen az ukrajnai háború ügyében.
Bár a semlegesség 1848 óta az ország alkotmányában is szerepel, a szervezet annak egy szigorúbb értelmezését szeretné elérni.
Amennyiben megszavazzák, Svájc a jövőben nem pusztán kimaradna a fegyveres konfliktusokból, hanem
a területét is lezárhatná a harcokban részt vevő felek előtt,
illetve szankciókat sem vetne ki a háborút kirobbantó országra - amellyel szabadon is kereskedhetne -, kivéve az ENSZ által elfogadottakat.
Korábbi felmérések szerint csak az SVP hívei támogatják egyértelműen a kezdeményezést, a többi svájci párt hívei nagy többséggel ellenzik.
A javaslat támogatói azzal érvelnek, hogy amennyiben azt elfogadják, Svájc biztonságosabb országgá válik és hitelesebben tud fellépni a közvetítő szerepében is.
Az ellenzők viszont azt hangoztatják, hogy egyetlen ország sem bújhat a semlegesség mögé és nem bánhat egyformán az agresszorral és az áldozatával.
Az előzetes közvéleménykutatások szerint a kezdeményezést vélhetően elutasítják.
A népszavazáson egy másik kezdeményezésről is döntenek, amely az ország élelmiszer-ellátásának biztonságát erősítené a hazai termelés növelésével, a növényi eredetű élelmiszerek nagyobb szerepével, valamint az ivóvíz, a termőföld és a biológiai sokféleség fokozott védelmével. Az előzetes felmérés szerint ezt a javaslatot 65 százalék ellenzi, 31 százalék pedig támogatja.
Svájcban általában évente négyszer rendeznek népszavazást annak érdekében, hogy az állampolgárok folyamatosan részt vehessenek a politika alakításában.





