Infostart.hu
eur:
360.36
usd:
315.6
bux:
143972.27
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Tizenéves lány egy elektromos rolleren.
Nyitókép: Getty Images/Elena Popova

A sok rollerbaleset után jön a korhatáros szigorítás – újabb helyen vezetik be a tiltást

A görög közlekedési miniszterhelyettes hétfőn bejelentette, hogy a társadalmi nyomásnak engedve eltiltják a 17 év alatti fiatalokat az elektromos rollerezéstől.

Giorgosz Kotszirasz a Skai tévécsatornának adott nyilatkozatában azzal indokolta a döntést hogy az utóbbi időben több, főként fiatal felhasználókat érintő rollerbaleset történt az országban. Ezt a statisztika is visszaigazolja, mivel a balesetek előfordulási aránya emelkedést mutat a 17 év alatti fiatalok körében körében – mondta a politikus.

Hozzátette, hogy a hétfőn benyújtott törvényjavaslat az említett korhatár mellett a veszélyes vezetésért kiszabott bírságok emelését és a kötelező baleset-biztosítást is magában foglalja.

A kórházi dolgozók szövetségének adatai szerint tavaly körülbelül 400 gyermek és tinédzser sérült meg rollerbalesetekben Görögországban, és az áldozatok fele kórházi kezelésre szorult. Az elmúlt hetekben ezért többen is arra szólították fel a görög kormányt, hogy tegyen lépéseket a közúti rollerhasználat korlátozása és a balesetek csökkentése érdekében.

A benyújtott törvényjavaslatról kedden szavaz a görög parlament.

Címlapról ajánljuk

Itt az ügyészség reakciója: az NKA-ügy miatt jártak a Fidesz-központban

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA-ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható – közölte az ügyészség annak kapcsán, hogy a Fidesz-központban jártak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×