A becsapódás várható időpontja augusztus 5. A rakétafokozatot 2025 januárjában használták a Firefly Aerospace amerikai vállalat Blue Ghost, valamint a japán ispace Resilience holdszondájának indítására.
Az Elon Musk alapította SpaceX egyelőre nem kommentálta az értesüléseket.
William Cooke, a NASA egyik vezetője szerint egyelőre nem tudni, hogy a becsapódás megfigyelhető lesz-e a Földről, de valószínűleg rendkívül nehezen, vagy egyáltalán nem lesz látható.
A NASA közölte: a Lunar Reconnaissance Orbiter holdszonda a várható becsapódás előtt és után is átrepül a feltételezett helyszín felett, ami további adatokat szolgáltathat az eseményről.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy rakétafokozat irányítatlanul ütközik a Holdnak. Mintegy négy évvel ezelőtt vált ismertté az első ilyen eset: a NASA kutatói a Lunar Reconnaissance Orbiter felvételei alapján akkor arra a következtetésre jutottak, hogy egy 2014-ben indított kínai Csang'e-5 T1 küldetés hordozórakétájának maradványa csapódhatott a Holdba. Kína ezt később cáfolta. Tudományos célból végrehajtott, előre megtervezett becsapódásokra ugyanakkor korábban több alkalommal is sor került.






