Öt ember került kórházba Japánban szerdán, miután egy férfi véletlenül medveriasztó spray-vel fújta le őket egy postahivatalban.
A Nagojában történt incidenssel kapcsolatban Rjóhei Aszano, a helyi tűzoltóparancsnok a sajtónak elmondta, összesen nyolcan lettek rosszul a szórófejes védelmi berendezés működése hozása miatt, azonban súlyos sérültek nincsenek. Médiaforrások szerint a férfi külföldi állampolgár, és az eset után azonnal elnézést kért.
Japánban április elseje óta legkevesebb öten haltak meg medvetámadásban, a héten pedig, a szigetország északi részén egy hatodik holttestet is találtak, gyaníthatóan szintén medvetámadással összefüggésben. A környezetvédelmi minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a statisztikák 2018-as gyűjtése óta a mostani az első év, hogy több mint két ember hal bele medvetámadásba április elseje és június vége között.
Japánban az utóbbi időkben megszaporodtak a medvetámadások, ezért a kormány is lépéseket tett ezek visszaszorítására. Tavaly 238 embert támadott meg medve, közülük 13-an meghaltak a tárca adatai szerint.
Szakértők szerint a klímaváltozás miatt nincs elég természetes táplálékuk a medvéknek, s közben a vidék elnéptelenedése, és az elhagyott mezőgazdasági területek arra csábítják őket, hogy lakott területek közelében keressenek élelmet.
(Nyitóképünk illusztráció.)








