Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
319.2
bux:
143415.43
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Unsplash

A magyar párt nem lép be a román kormányba

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem lép be egy Adrian Vestea miniszterelnök-jelölt által megalakítandó kormányba – jelentette be Csoma Botond frakcióvezető, az RMDSZ szóvivője kedden.

A döntést a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hozta meg, miután úgy értékelte, hogy egy esetleges Vestea-kabinetnek nincs stabil és átlátható parlamenti támogatottsága, olyan, a szélsőjobboldali pártok színeiben megválasztott, időközben a függetlenek padsoraiba átült képviselők támogatására szorul, akikkel az RMDSZ nem akar közösséget vállalni – magyarázta a szóvivő.

A kormány beiktatásának támogatásáról az RMDSZ alapszabálya szerint a képviselőházi és szenátusi frakciók hivatottak dönteni, de a SZÁT a frakciók számára megfogalmazott ajánlásban azt javasolta, hogy az RMDSZ törvényhozói ne támogassák szavazatukkal a Vestea-kabinet beiktatását – mutatott rá Csoma Botond.

Az RMDSZ szerint a korábbi, Nyugat-barát nagykoalíció pártjai közötti párbeszédre, a megmerevedett álláspontok rugalmasabbá tételére van szükség ahhoz, hogy Románia stabil megoldást találjon a több mint egy hónapja tartó kormányválságra.

Csoma Botond szerint a jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető, a parlament által megbuktatott Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő nem kaphat újabb miniszterelnöki megbízatást, de a pártoknak meg kellene találniuk a módját annak, hogy egy másik kormányfő vezetésével helyreállítsák az európai elkötelezettségű pártok koalícióját, mert a parlamenti matematika nem nyújt lehetéséget más stabil kormánytöbbség kialakítására.

A PNL a párt megosztására irányuló ellenséges lépésként értékelte Nicusor Dan államfő lépését, aki a párt megkérdezése nélkül Adrian Vestea PNL-alelnöknek adott kormányalakítási megbízást. A PNL országos politikai bizottsága hétfőn szavazattöbbséggel megerősítette korábbi döntését, miszerint a PNL nem lép kormánykoalícióra a Bolojan-kabinetet szélsőjobboldali segítséggel megbuktató Szociáldemokrata Párttal (PSD), és kizárja a PNL-ből azokat a politikusokat, akik a párt felhatalmazása nélkül vállalnak miniszteri vagy kormányfői tisztséget.

Romániában csak akkor lehet a csaknem 30 százalékos súlyt képviselő szélsőjobb nélkül parlamenti többséget összehozni, ha ahhoz a szociáldemokraták mellett a jobboldalnak legalább egy része és az RMDSZ is csatlakozik.

Az Adrian Vestea vezette kormány beiktatásához szükség lett volna a 7 százalékos parlamenti súllyal rendelkező RMDSZ szavazataira. A román hírtelevíziók által megszólaltatott politikai elemzők szerint az RMDSZ döntése meghiúsítja a második kormányalítási próbálkozást is, miután az államfő első, szakértői kormány megalakításával megbízott miniszterelnök-jelöltje - parlamenti támogatás híján - vasárnap visszaadta megbízatását.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×