Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel tárgyal Berlinben.
Nyitókép: Orbán Anita/Facebook

Orbán Anita: fontos eseményre készül Magyarország és Németország

A magyar–német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.

Orbán Anita a Facebook-oldalán azt írta, az egyeztetésen elkezdték előkészíteni az őszi német-magyar fórumot, amely szerinte idén különösen fontos jelképe lesz a két ország kapcsolatának.

A céljuk – írta – , hogy ősszel miniszteri szinten is folytatódjon a párbeszéd. A tervek szerint a digitalizációért, az oktatásért, a közlekedésért és az energiaügyekért felelős miniszterek is egyeztetnek majd egymással – tette hozzá.

A magyar diplomácia vezetője közölte, Magyarország készen áll arra, hogy Németországgal nyíltan, felkészülten és eredményorientáltan dolgozzon.

Orbán Anita kitért arra, hogy a május végi helsingborgi NATO külügyminiszteri találkozón már találkozott Johann Wadephullal, mostani berlini megbeszélés arra adott alkalmat, hogy részletesebben is áttekintsék a magyar-német együttműködés legfontosabb kérdéseit.

Wadephul: új fejezetet nyit Németország és Magyarország a kétoldalú kapcsolatokban

Új fejezet megnyitására készül a kétoldalú kapcsolatait illetően Németország és Magyarország – jelentette ki szerdán Johann Wadephul, a német diplomácia vezetője Orbán Anita külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Berlinben.

Johann Wadephul felidézte, hogy a két ország mindig is szoros barátságban állt, számos történelmi kötelék fűz össze minket.

„Manapság egyre inkább a rossz hírek és a válságok uralják az életünket, és sokan kezdik kétségbe vonni, hogy a demokráciáknak van-e elég erejük a nagy kihívások kezeléséhez. Ezért különösen fontosak azok a pillanatok, amelyek reményt adnak, és a magyarországi kormányváltás ilyen pillanat volt” – fejtette ki a német külügyminiszter.

Hozzátette: sokan nagy reményekkel tekintenek a Tisza Párt április 12-i választási győzelmére, sőt egyfajta eufória övezi az ország jövőjét. „Mindannyian éreztük, hogy nemcsak Budapesten, hanem egész Európában fellélegeztek, mert Magyarország ismét a nagyobb nyitottságot, a fokozottabb együttműködést és az erősebb európai egységet választotta” – mondta.

Megjegyezte: az új kormány hivatalba lépése óta szinte egyetlen nap sem telik el úgy, hogy ne érkezne valami jó hír Budapestről.

Johann Wadephul hangsúlyozta: új alapokra helyezik a német-magyar kapcsolatokat, ismét szorosabbra fűzik az együttműködést a biztonságpolitika, a szabadságunk védelme terén. Felidézte, hogy erős gazdasági alapokra tudnak építkezni, hiszen Magyarország évek óta Németország legfontosabb kereskedelmi partnere,

a kétoldalú kereskedelmi forgalom éves értéke mintegy 70 milliárd euró, és több mint hatezer német vállalat tevékenykedik Magyarországon.

Bejelentette, hogy ősszel német-magyar fórumot rendeznek, valamint erősíteni fogják a kormányközi és a minisztériumok közötti együttműködést.

„Európa már nem engedheti meg magának az elmúlt évek blokádjait. A biztonságunk és a versenyképességünk megerősítését, a demokráciánk megóvását a külső fenyegetésektől nem lehet tovább halogatni, és ehhez egy közös értékeken alapuló, cselekvőképesebb Európára van szükség. (...) Az erős igazságszolgáltatás, a szabad média, a transzparens intézmények és a működő jogállam teremtenek alapot ahhoz, hogy az emberek szerte Európában bízzanak az államban, és a demokrácia erős maradjon. Ezért nagyon helyes, hogy a magyar kormány ilyen határozottan megteszi a szükséges lépéseket” – mondta a német külügyminiszter.

Ukrajnával kapcsolatban kiemelte: örömére szolgált, hogy Magyarország és Ukrajna megállapodásra jutott a kisebbségi jogokat illetően.

Ezzel azt mutatták meg, hogy Európában a nézeteltéréseket nem gyanakvással, rosszindulattal vagy erőszakkal intézzük el, hanem meghallgatjuk egymást, kompromisszumokat kötünk és megtaláljuk az egymást kölcsönösen támogató megoldást” – mondta Johann Wadephul.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×