Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
316.99
bux:
153585.13
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
James Handy amerikai színész
Nyitókép: Adam Larkey/Getty Images

Halálra késelték a Top Gun színészét, megrázó felvétel került elő – videó

A rendőrség szerint a 81 éves színész barátnőjének a fia volt az elkövető, akinek a viselkedése a szomszédok beszámolói szerint az utóbbi időben zavart volt.

Térfigyelő kamerák felvételei mellett egy segélyhívás is kering az interneten James Handy amerikai színész meggyilkolásának ügyében. A hatóságok szerint a 81 esztendős színészt barátnője fia, a 44 éves Michael Gledhill ölte meg a Los Angeles-i családi házuk udvarán – írja az Index a Daily Mail beszámolója alapján.

A rendőrség tájékoztatása szerint Michael Gledhill a hívás során azt mondta, „én vagyok az ember fia, most öltem meg a bűn emberét”.

A helyszínre siető rendőrök a ház előkertjében találták meg a 81 éves színészt, akit a mellkasán szúrtak meg.

James Handyt kórházba vitték, az életét azonban már nem tudták megmenteni.

A beszámolók szerint térfigyelő kamera rögzítette, ahogy a gyanúsított sétálgat a ház közelében, majd később a kiérkező rendőrökhöz lépve közli, hogy ő az, akit keresnek. Michael Gledhillt emberölés gyanújával vették őrizetbe, kétmillió dolláros óvadék mellett tartják fogva.

A hatóságok közölték: még nem ismert a valós indíték, de a szomszédok állítólag arról számoltak be, hogy

a gyanúsított és James Handy az esetet megelőzően vitatkoztak egymással.

Többen azt is állították, hogy a férfi viselkedése az utóbbi időben zavart volt, és szerintük mentális problémái vannak Michael Gledhillnek.

James Handy több mint öt évtizedes színészi karrierje során olyan filmekben szerepelt, mint a Kutyám, Jerry Lee, az Arachnophobia – Pókiszony, a Jumanji, a Sebezhetetlen és a 2022-es Top Gun: Maverick.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×