Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
310.41
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Fellövik a Sencsou-23 ûrhajót fedélzetén három kínai ûrhajóssal az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, a Góbi sivatagban fekvõ Csiucsüan kilövõbázisról 2026. május 24-én. A háromfõs legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Li Csia-jing kutatási szakértõ – várhatóan hat hónapot tölt a mintegy 400 kilométeres magasságban keringõ Tienkung (Mennyei Palota) kínai ûrállomáson, ahol tudományos kísérleteket végeznek, karbantartási munkákat látnak el és ûrsétákat hajtanak majd végre.
Nyitókép: Andrés Martínez Casares

Hét hónapot voltak az űrben, most hazatértek a kínai űrhajósok

Sikeresen földet ért pénteken, pekingi idő szerint 20 óra 11 perckor a Sencsou-22 űrhajó visszatérő egysége, fedélzetén a Sencsou-21 küldetés három kínai űrhajósával – jelentette a CCTV kínai állami televízió és a kínai űrügynökség (CMSA).

A Csang Lu ezredes, valamint Vu Fej és Csang Hung-csang alkotta háromfős legénység az észak-kínai Belső-Mongólia autonóm területen található Tungfeng leszállóhelyen ért földet. A helyszíni orvosi vizsgálatok szerint mindhárom űrhajós jó egészségi állapotban van.

A Sencsou-21 legénysége 2025. november 1-jén érkezett meg a Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomásra.

Az űrhajósok 210 napot töltöttek az űrben, amellyel új kínai rekordot állítottak fel

egyetlen személyzet leghosszabb folyamatos űrbeli tartózkodásában. A kínai űrügynökség közlése szerint a küldetés teljes sikerrel zárult.

A rekordot jelentő küldetés során a legénység három űrsétát hajtott végre, megvizsgálta a Sencsou-20 visszatérő kapszulájának egyik ablakát, valamint űrszemét elleni védelmi eszközöket telepített az űrállomáson. Emellett több rakománykezelési műveletet is végrehajtott, és számos tudományos kísérletet folytatott a mikrogravitációs fizika, az anyagtudomány, az élettudományok, az űrorvoslás és az űrtechnológia területén.

A küldetés több történelmi jelentőségű eseményhez is kapcsolódott a kínai „emberes” űrprogramban. Az űrhajósok részesei voltak annak az első esetnek, amikor egy űrhajó visszatérését űrszemét-becsapódás miatt el kellett halasztani. Szintén először fordult elő, hogy egy személyzet másik űrhajóval tért vissza a Földre, mint amellyel az űrállomásra érkezett, valamint ekkor hajtották végre Kína első emberes vészhelyzeti űrindítását is.

A mostani visszatéréshez használt Sencsou-22 űrhajót 2025. november 25-én indították el a Csiucsüan Űrközpontból a kínai emberes űrprogram első vészhelyzeti indításaként.

A személyzet eredetileg a Sencsou-21 űrhajóval érkezett az űrállomásra. Az űrhajó később az űrszemét-becsapódás miatt megsérült Sencsou-20 helyére lépett, és biztonságban hazaszállította annak legénységét. A Sencsou-21 küldetés három űrhajósa emiatt tért vissza a Sencsou-22 fedélzetén a Földre.

Nyitóképünkön: a „váltószemélyzet” indulása –fellövik a Sencsou-23 űrhajót fedélzetén három kínai űrhajóssal az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, a Góbi sivatagban fekvõ Csiucsüan kilövőbázisról 2026. május 24-én. A háromfős legénység, Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Li Csia-jing kutatási szakértő várhatóan hat hónapot tölt a mintegy 400 kilométeres magasságban keringő Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomáson, ahol tudományos kísérleteket végeznek, karbantartási munkákat látnak el és űrsétákat hajtanak majd végre.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×