Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
310.16
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Irán nemzeti zászlaja rakéták sziluettjével.
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Amerikai csapások – Kuvait is bekerült a „szórásba”

A kuvaiti hadsereg rakéta- és dróntámadásokról számolt be csütörtökön; ezzel egyidőben az iráni Forradalmi Gárda megtorló csapásról számolt be, amelyet egy amerikai katonai támaszpont ellen hajtottak végre a régióban.

A kuvaiti hadsereg közleménye szerint a fővárosban hallható robbanások a légvédelmi rendszerek működésbe lépése miatt történtek. A hatóságok a közleményben nem nevezték meg Iránt támadóként, és egyelőre károkról vagy sérültekről sem számoltak be.

Kuvait területén jelentős amerikai katonai objektum van, és a régió egyik legfontosabb logisztikai központjának számít.

A Kuvait elleni támadásokkal egy időben az iráni Forradalmi Gárda hivatalos közleményben tudatta, hogy rakétákkal és drónokkal csapást mért az ellen az amerikai katonai támaszpont ellen, ahonnan a dél-iráni Bandar-Abbász elleni amerikai műveletet indították.

Teherán nem nevezte meg a célba vett bázis pontos földrajzi helyét, és független források egyelőre nem erősítették meg a becsapódások pontos helyszínét.

Pár órával korábban az amerikai fegyveres erők légicsapást mértek egy földi drónkilövő állomásra Bandar-Abbász repülőterének közelében.

Washingtoni katonai források szerint az amerikai hadsereg előzőleg lelőtt négy iráni támadó drónt, majd megsemmisítette azt a bázist, ahonnan az ötödik eszközt tervezték elindítani. A műveletet védelmi jellegűnek nevezték, mivel állításuk szerint a támaszpontról egy újabb drónkilövést terveztek indítani, ami közvetlen veszélyt jelentett volna az amerikai erőkre és a nemzetközi kereskedelmi hajózásra.

A Tasznim iráni állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a konfliktus azt követően mérgesedett el, hogy a Forradalmi Gárda tüzet nyitott egy amerikai olajszállító tartályhajóra a Hormuzi-szorosban. Iráni források szerint a hajó kikapcsolt radarral próbált áthaladni a szoroson, a figyelmeztető lövések után azonban visszafordult.

Az amerikai hadsereg ezt követően indította el a csapást Bandar-Abbász ellen, ahol helyi beszámolók szerint három hatalmas robbanás történt.

A csütörtöki fegyveres összetűzés mindössze néhány órával azután robbant ki, hogy Donald Trump amerikai elnök határozottan cáfolta azokat a jelentéseket, amelyek szerint Washington és Teherán közel állna egy átfogó, kompromisszumos politikai megállapodáshoz.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×