Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
319.76
bux:
151324.95
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Egy pisztollyal elkövetett támadás árnyékai a falon.
Nyitókép: Unsplash

Lövöldözést jelentettek egy középiskolából, többen meghaltak, sok a sebesült Törökországban

Lövöldözést jelentettek a délkelet-törökországi Kahramanmaras tartomány egyik iskolájából szerdán, négyen meghaltak, további 20-an megsebesültek – tájékoztatott Mükerrem Ünlüer, a tartomány kormányzója. Két napon belül ez volt a második iskolai lövöldözés az országban.

A sajtónak adott nyilatkozatában a kormányzó elmondta, hogy a lövöldözésben három diák és egy tanár vesztette életét, illetve azt is közölte, hogy az elkövető az iskola egyik tanulója volt, aki szintén a halálos áldozatok között van.

Hozzátette, hogy négy sebesült állapota súlyos.

Mint mondta, a 13-14 év körüli fiú az édesapjától, egy nyugalmazott rendőrtől szerezett fegyvereket, amelyeket a hátizsákjába rejtve vitt be az intézménybe, majd egymás után két terembe is berontott, ahol válogatás nélkül tüzelni kezdett az ott lévőkre.

Az elkövető motivációja egyelőre ismeretlen.

Akin Gürlek igazságügyi miniszter az X-en bejelentette, hogy az ügyben nyomozás indult.

Alig egy nappal korábban egy másik lövöldözés is történt az ország keleti részén lévő Sanliurfa tartomány egyik iskolájában, ahol az elkövető, az intézmény volt diákja, végzett magával.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×