Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash

Donald Trump: Kuba a következő

Az amerikai elnök a karibi szigetországot nevezte a következőnek, egy Floridában rendezett befektetői konferencián elmondott beszédében.Egyúttal méltatta az Egyesült Államok katonai sikereit Venezuelában és Iránban, valamint a NATO-ra is kitért.

„Felépítettem ezt a nagyszerű hadsereget, és hát úgy gondoltam, sosem kell majd használni, de néha mégis kell; és egyébként Kuba a következő" - jelentette ki az elnök, bár részletekre nem tért ki.

A múlt héten az elnök újságírók előtt megtiszteltetésnek nevezte, ha "valamilyen formában átvehetné" Kubát, amelyet egyébként bukott államnak nevezett.

Havanna és Washington mindeközben megerősítette, hogy a felek között egyeztetés folyik.

Beszédében Trump kitért a NATO-ra is, azt vetve a szervezet szemére, hogy nem nyújtott támogatást Washingtonnak az iráni háborúban. „Mi mindig ott vagyunk nekik, de most, az alapján, amit tesznek, azt gondolom, hogy nem is kéne" - szögezte le, "súlyos hibának" minősítve a NATO döntését. Aláhúzta, az Egyesült Államok „több száz milliárd dollárt költ évente a szövetségesei biztonságára".

Az elnök Friedrich Merz német kancellárt is említette, bírálva Berlin azon döntését, amely szerint nem vesz részt a Hormuzi-szoros hajózhatóságának biztonságossá tételében. „Friedrich, a kancellár azt mondta, 'ez nem a mi háborúnk'; hát Ukrajna meg nem a miénk, de mégis segítünk nekik" - jelentette ki Donald Trump.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×