Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában

Prőhle Gergely: végtelenül lassan halad a német hadsereg fegyverkezése

A 450 ezres NATO-ajánlással szemben jelenleg a német hadsereg létszáma 185 ezer fő, továbbá van még 50 ezer tartalékos katona – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója, volt berlini nagykövet.

A haderőfejlesztés ismét hangsúlyos kérdés lett Németországban is, párhuzamosan a sorkatonai szolgálat lehetséges bevezetésével. A NATO ajánlása értelmében Németországnak 450-460 ezer főre kellene növelnie a hadserege létszámát a jelenlegi 185 ezerről, miközben mintegy 50 ezer tartalékossal számolhatnak.

Mindenesetre a haderőfejlesztés elindult, évtizedes lemaradást kell behozni, és számtalanszor elhangzik például az egyébként „elég kardcsörtető” Boris Pistorius honvédelmi miniszter részéről is, hogy „azért kell fegyverkeznünk, hogy ne kelljen háborúznunk”, ami azért egy erősen hidegháborús logika – mutatott rá Prőhle Gergely.

Ám a fegyverkezés végtelenül lassan halad – tette hozzá.

„Egyrészt mert hiába van számos innováció a német haditechnikában, a dróntechnikában például, ennek ellenére az Európában eladott fegyverek 80 százaléka még mindig amerikai. Ennek ellenére a németek is beszélnek az önálló európai hadseregről. Magyarország sem véletlenül német fegyvereket, harckocsikat, helikoptereket vásárolt, ez is egy jelzés abba az irányba, hogy valóban lenne szükség egy európai haderőfejlesztésre és egy haditechnikai fejlesztésre, ami egyébként a magyar uniós elnökségnek is fontos aspektusa volt. De addig még nagyon sok víznek le kell folynia a Rajnán, amíg ebből valós gyártókapacitás lesz” – vázolta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója.

A haderőfejlesztés célja az is lenne, hogy az ipar kapjon egy lökést, erről szólnak a Rheinmetall és számos más nagy német cég befektetései, és persze az is, hogy minden háborúnak van árfelhajtó hatása. Például azok a harckocsi-töltények, amelyeket korábban 1500-2000 euróért adtak el, azok most 10-12 ezer euróba kerülnek – mutatott rá.

A korábbi hallgatás után most már téma Németországban a sorkatonai szolgálat is, aminek ügye a politikán kívül a társadalmat is megmozgatja, ugyanis március elején több ezres diáktüntetések voltak Németország több városában is, tiltakozva ezen tervek ellen.

Mint Prőhle Gergely felidézte, a Bundestagnak van egy megbízottja, jelenleg egy CDU-s képviselő, aki az SPD-s hadügyminisztérium, illetve a hadsereg állapotát méri föl. A mintegy százoldalas jelentés nemrég készült el, ebben szerepel ez a bizonyos, nagyjából 185 ezer fős létszámadat, de az is, hogy a tavalyi évben – és ez egy forradalmi változásnak minősül – ötezerrel nőtt az állandó alkalmazottak létszáma a német hadseregben. Ugyanakkor az is szerepel benne, hogy a közlegények aránya csupán 29 százalék, és gyakorlatilag minden közlegényre jut egy tiszt, ami a konkrét hadra foghatóság szempontjából nem jelent sok jót.

A volt berlini nagykövet szerint egyfelől nagy fluktuáció tapasztalható a hadseregben, másfelől vannak infrastrukturális hiányosságok, ugyanis nincs elég laktanya, illetve ami volt, azt eladták, lakótelep lett belőle, vagy lerohadt. Tetézi a gondokat, hogy ha nem sikerül a professzionális katonaság létszámát máshogy megfelelő mértékben növelni, akkor a sorkatonaságot valamilyen módon újra kell éleszteni. Ezt nagyon óvatosan csinálják, önkéntes alapon tervezik egyelőre, most a kérdőíves szándékfelmérés zajlik.

Megemlítette még, hogy ha a 18 évesek nem katonai szolgálatra mennek, akkor civil szolgálatot kellene végezniük, ami azt jelenti, hogy fiatal egy éven át, egyetemi évei előtt egy szociális otthonban vagy egy kórházban, minimális anyagi juttatásért gyakorlatilag szociális munkát végez.

„Amikor a fiatalok ezek ellen tüntetnek, azt akár kényelmi szempontból is meg tudom érteni. Ez nem feltétlenül a lánglelkű pacifizmus jele” – jegyezte meg Prőhle Gergely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×