Infostart.hu
eur:
366.23
usd:
321.84
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
A júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban 2024. július 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Az Európai Parlament is elutasítja Ukrajna gyorsított csatlakozását

A csatlakozás csak „érdemalapú” lehet, és a tagállamok mellett az Európai Parlament is elutasítja az Európai Bizottság által felvetett gyorsított eljárást Ukrajna esetében. A jelentés kitér a magyar kormányra is, és sürgetik, hogy ne vétózza a csatlakozási tárgyalások megkezdését Moldovával és Ukrajnával.

Március 11-én, szerdán az európai bővítés stratégiájáról szóló jelentésről szavazott az Európai Parlament, amit végül 385 szavazattal, 147 ellenében és 98 tartózkodás mellett fogadtak el.

Ebben a jogi kötőerővel nem rendelkező állásfoglalásban az EP-képviselők többek között az Európai Unió bővítésének fontosságát hangsúlyozták, mivel az szerintük a jelenlegi geopolitikai helyzetben erősíti az EU biztonságát, és szerintük a bővítés elmaradásának költségei meghaladják a folyamat befejezésének költségeit.

Az EP elutasítja a gyorsított csatlakozást, mivel az a folyamat integritását veszélyezteti

– írja az Index.

Mint fogalmaznak, a csatlakozásnak továbbra is érdemalapúnak és visszafordítható folyamatnak kell maradnia, és minden egyes csatlakozni kívánó országnak teljesítenie kell a koppenhágai kritériumokat, valamint az uniós értékek és alapelvek tekintetében nem lehet megkerülni a szabályokat.

A most elfogadott jelentésében ezenkívül az EP megjegyzi, egyetlen országot sem szabad összekapcsolni egy másikkal, illetve egy csomag részeként kezelni.

Az Európai Parlament azt is hangsúlyozza, hogy az uniós értékek és alapelvek esetében nem lehet lerövidíteni az utat.

Mint az EP is írja a jelentésében, a jogállamiság, a demokratikus reformok, a média szabadsága, a kisebbségek jogai, a bírói függetlenség és a korrupció elleni küzdelem továbbra is a bővítési folyamat előterében kell maradjon, a civil társadalom folyamatos támogatásával együtt.

A jelentést a magyar EP-képviselők közül a szavazás jegyzőkönyve szerint mindössze a Demokratikus Koalíció két EP-képviselője, Dobrev Klára és Molnár Csaba szavazta meg, míg a Mi Hazánk egy, valamint a Fidesz–KDNP 11 EP-képviselője közül hatan azt ellenezték – olvasható az Index cikkében.

A szavazástól a kormánypárti képviselők közül öt EP-képviselő, valamint a Tisza Párt héttagú delegációja távolmaradt.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×