Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
322.39
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Donald Trump amerikai elnök (j) Friedrich Merz német kancellárt fogadja a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2026. március 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Mark Schiefelbein

Friedrich Merz részint megkapta, amit akart Washingtonban

Az Egyesült Államok megtartja katonai jelenlétét Németországban – jelentette ki kedden Friedrich Merz német kancellár, miután Washingtonban a Fehér Házban egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel.

A kancellár újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök „nem ma először, de újból biztosította, hogy az Egyesült Államok megtartja katonai jelenlétét Németországban”. „Ez egy olyan jó hír, amit nem is vártam volna másként” – fűzte hozzá.

Merz elmondta, hogy megbeszélték Trump elnökkel a júliusban esedékes ankarai NATO-csúcstalálkozót is, illetve azt is, hogy a jövőben miként tudják közösen jobban megvalósítani a katonai elrettentést. Ugyan részleteket a kancellár nem említett, de azt mondta, Trump méltányolta, hogy „a német szövetségi kormány egy bizonyos vezető szerepet vállalt a NATO európai pillérének erősítésében”.

A kancellár kitért az ukrajnai háború kérdésére is mondván, hogy sürgette az amerikai elnököt, fejtsen ki nagyobb nyomást Vlagyimir Putyin orosz elnökre. „Oroszország időre játszik és ezzel az amerikai elnök akaratával is szembe megy” – hangoztatta a német vezető.

Merz továbbá azt fejtegette, hogy csak egy olyan rendezés bizonyulhat tartósnak, amelyet a kijevi vezetés európai szövetségesei is támogatnak. „Nem vagyunk hajlandók elfogadni egy olyan megállapodást, amelyet a fejünk felett tárgyalnak ki” – hangoztatta.

Az iráni konfliktus kapcsán Merz megjegyezte, hogy az amerikai–izraeli csapásoknak lehetnek kockázataik és kérdéses, sikerül-e velük politikai változást előidézni. „Ez a terv nem kockázat nélküli és adott esetben viselnünk kell majd a következményeket” – mondta, jelezve, sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem kérte Németországtól, hogy vegyen részt a katonai műveletben, amelyhez egyébként a német parlament hozzájárulása kellene.

Az iráni háború szerdai napjának összes hírét elolvashatja percről percre tudósításunkban.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×