A hétvégén nem az Irán elleni amerikai–izraeli közös katonai akció volt az egyetlen komoly közel-keleti offenzíva, ugyanis pénteken Pakisztán is támadást indított Afganisztán ellen. A két ország viszonya akkor kezdett igazán elmérgesedni, amikor a tálibok 2021-ben visszavették a hatalmat Afganisztánban. Pakisztán azzal vádolja a kabuli vezetést, hogy nem lép fel az Afganisztán területéről Pakisztán ellen támadásokat végrehajtó fegyveres csoportokkal szemben, Kabul viszont ezt következetesen tagadja.

Wagner Péter az InfoRádióban azt mondta, az eszkaláció csúcsa pénteken volt, ugyanis

az elmúlt 48 órában már nem érkeztek hírek bombázásokról. Úgy tűnik, egyelőre egyik fél sem akarja, hogy még súlyosabbá váljon a helyzet a térségben.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója úgy fogalmazott, a pakisztániak „büntetőakciókat” hajtottak végre, vagyis nem az zajlik, mint Iránban, ahol a rezsimváltás érdekében történt külső katonai beavatkozás. Nem tartja valószínűnek, hogy egy hosszabb időn át tartó konfliktus tör ki a felek között.

Az előzményekkel kapcsolatban mindenképpen fontos kiemelni, hogy az előző héten

az afgán oldalról jelentős támadásokat indítottak pakisztáni kormányzati célpontok ellen, a megtámadott fél pedig határozott válaszcsapásokkal reagált erre, hogy rákényszerítse a tálib vezetést az offenzívák leállítására.

Pakisztán több fórumon egyértelműen jelezte: nem ők indították el a támadásokat, nem ők provokálták a konfliktus elmélyülését.

A pakisztáni védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy

Kabul „összegyűjtötte a világ összes terroristáját és megkezdte a terrorizmus exportálását”.

Az elemző szerint a miniszter a helyzetértékelés során túlzásokba esett, vélhetően úgy szerette volna keretezni az eseményeket, hogy azzal felkeltse a Nyugat, kiváltképpen az Egyesült Államok, illetve a legnagyobb nemzetközi médiumok figyelmét. Ha elhangzik az a szó, hogy terrorizmus, arra világszerte sokan felkapják a fejüket, és feltehetően éppen ez volt a célja a pakisztáni védelmi miniszternek.

Wagner Péter elmondta: a konfliktus hátterében az áll, hogy Afganisztán és Pakisztán határán ugyanaz a népcsoport él, amely nem más, mint a pastu. Az afgán kormányban többségben vannak a pastuk, illetve a helyi lakosság mintegy 40 százalékát is ez a népcsoport adja. Pakisztánban viszont a pastu csak egy a többi kisebbség közül, igaz, több tízmillióan laknak Pakisztánban. Ez a népcsoport a határ pakisztáni oldalán nagyobb önállóságot szeretne. Ennek a törekvésnek az élére a Pakisztáni Talibán (TTP) nevű szervezet állt. A szakértő megjegyezte:

ennek a csoportnak a szellemi, ideológiai háttere nagyon hasonló az afganisztáni tálibokéhoz, de a TTP Pakisztánban szeretne érvényesülni, illetve önállóbb politikát folytatni.

A pakisztáni kormány azonban nem nézi jó szemmel a TTP törekvéseit, és nem hajlandó autonómiát adni nekik az ország területén. Az afganisztáni tálibok viszont támogatják ezt a szervezetet, pontosabban nem akadályozzák őket. A tálib vezetés aktív közreműködéssel eddig nem segítette őket, viszont családi, törzsi szinten nagyon sok az összefonódás a pastuk között, amelyek a határon átívelő szoros kapcsolatok. Ahogy Wagner Péter fogalmazott,

„nem lehet megmondani minden emberről, hogy Afganisztáné vagy Pakisztáné, mert bizonyos törzsek egyik fele a határon innen, a másik fele pedig a határ túloldalán él”.

Vélhetően sok olyan család is van, amelyek 30-40 éve még Afganisztánban éltek, majd a polgárháború vagy a szovjet megszállás miatt átvándoroltak Pakisztánba.

A Pakisztáni Talibán érdekeinek érvényesítéséért – mint egy felkelő szervezet – időről időre támadásokat hajt végre, amelyeknek a célpontja a pakisztáni hadsereg, rendőrség, kormányzati hivatalok vagy esetenként a Pakisztánban élő kisebbségi csoportok, síita mecsetek.

A támadásokkal elsősorban az a céljuk, hogy folyamatosan gyengítsék a pakisztáni kormányt.

Azzal, hogy a tálibok 2021-ben átvették a hatalmat Afganisztánban, sokan azt várták, hogy megváltozik a helyzet, mert Pakisztán támogatta az afganisztáni tálibokat mintegy három évtizeden keresztül. Ebből következően, a nemzetközi közösségen belül is a többség arra számított, hogy a pakisztáni kormánynak lesz valamilyen befolyása az afganisztáni tálibokra, akik a szakértő megfogalmazása szerint „részben nekik köszönhették, hogy végül legyőzték az Egyesült Államokat”. Csakhogy jelenleg nem ez történik:

az afganisztáni tálibok már nem működnek együtt a pakisztáni kormánnyal, ami miatt Iszlámábád „rendkívül frusztrált és tehetetlennek érzi magát”.

A hétvégén történt támadásoknak jelentős nemzetközi visszhangja volt. A nagyhatalmak közül az Egyesült Államok jelezte, hogy támogatja Pakisztán önvédelmi jogát. Wagner Péter szerint ebben a konfliktusban „kevésbé megosztottak a pozíciók” a nemzetközi nyilvánosságban, hiszen az afgán kormányt eddig csak Oroszország ismerte el, de Moszkva is csak az elmúlt hónapokban. Bár számos ország kormánya, így az Egyesült Államok vezetése is, rendszeresen egyeztet a tálib kormánnyal, ennek ellenére nagy az egyetértés a nemzetközi közösségben abban, hogy Afganisztán „nem tart fenn kontrollt a határai felett, nem akadályozza meg a felkelő és terrorista szervezeteket abban, hogy támadásokat hajtsanak végre”. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója szerint Pakisztán jelen helyzetben teljes joggal mondhatja azt, hogy önvédelmet gyakorol.

(A nyitóképen: az afgán biztonsági erők tagjai egy ellenőrzőponton a pakisztáni határnál levő Turkhamban 2026. február 28-án, a két ország határ menti harcai idején. Az előző napon Zabihullah Mudzsáhid, az afgán tálib kormány szóvivője közölte, hogy Afganisztán kész diplomáciai úton rendezni konfliktusát Pakisztánnal.)