Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.48
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Power of nature. Real huge avalanche comes from a big mountain (Shkhara, 5,193 m), Caucasus, Kabardino-Balkaria, Bezengi region, Russia
Nyitókép: Lysogor/Getty Images

Rémálommá vált a túra, több emberről nincs hír

Hat síelőt sikerült megmenteni abból a sítúrázó csoportból, amelyet az észak-kaliforniai Sierra Nevada-hegységben sodort el egy lavina kedden – közölték a helyi hatóságok, és egyúttal a korábbi tízről kilencre módosították a balesetben eltűntek számát.

A mentőszolgálatokat kedden dél előtt riasztották a Tahoe-tó közelében fekvő Castle Peak környékére, ahol a korábbi jelentés szerint 12 túrázó síelőt és négy túravezetőjüket sodorta el egy lavina, a csoport létszámát azonban később 16-ról 15-re módosították.

Ashley Quadros, a Nevada megyei seriff hivatalának szóvivője elmondta, hogy hat síelőt, akik túlélték a lavinát, a mentőknek sikerült megtalálni, és kimenteni. A hivatal Facebook-bejegyzése szerint a megmentetteknek különböző sérüléseik voltak, kettőt közülük kórházba kellett szállítani.

A síelőket háromnapos hegyi túrájuk utolsó napján sodorta el a lavina. Két éjszakát hegyi menedékházakban töltöttek, fel voltak szerelve a szükséges élelemmel és felszerelésekkel, vészjelző is volt velük – számolt be róla Steve Reynauld, a helyi lavinajelző központ illetékese.

A hatóságokat a balesetről az a sítúraszervező cég értesítette, amely a kiindulási ponthoz, Castle Peakhez szállította a sítúrázó csoportot.

A nevadai seriff hivatalának közlése szerint a hat síelő a szöveges üzenetet is továbbító vészjelzőkkel tartotta a kapcsolatot a mentőegységekkel, és egy maguk által készített menedékbe húzódva várta a mentőket.

A mentőcsapatok azonban a további lavinaveszély és a zord időjárás miatt nehezen haladtak, sítalpon, hómobilokkal és lánctalpas hójárművekkel próbálták megközelíteni a helyszínt.

A lavinaveszélyre figyelmeztető központ kedden reggel riasztást adott ki a Közép-Sierra Nevada területére, beleértve a Tahoe-tó környékét is. A tó környékén található több síközpont teljesen vagy részlegesen bezárt a szélsőséges időjárás miatt.

A 2777 méter magas Castle Peak népszerű síterep a Sierra Nevada-i Donner-hágó régiójában.

A Nevada megyei seriff nyilatkozata szerint a régióban továbbra is veszélyesek az időjárási körülmények, kedd éjjel és szerdán további lavinák is lezúdulhatnak.

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó hivatala az X közösségi platformon közölte, hogy a kormányzó tájékoztatást kapott a lavináról, és az állami hatóságok a helyi mentőcsapatokkal összehangoltan dolgoznak az eltűnt síelők felkutatásán és mentésén.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×