Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Erdogan átalakította a kormányát, az ellenzék háborog

Törökországban Akin Gürlek isztambuli főügyészt nevezte ki szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnök az igazságügyi tárca élére; a lépést máris bírálta a legnagyobb ellenzéki párt, amelynek több tagját Gürlek hivatali ideje alatt börtönözték be.

„A kinevezés nem leplezett jutalom a pártunk ellen hozott intézkedéseiért” – jelentette ki az X-en a Köztársasági Néppárt (CHP) elnökhelyettese, Gül Ciftci.

Az új igazságügyi miniszter – aki Yilmaz Tuncot váltja a tárca élén – 2024-ben került az isztambuli ügyészség élére, tisztségében pedig egyebek között több mint kétezer év börtönbüntetést kért a város bebörtönzött ellenzéki polgármesterére, a tavaly március óta börtönben lévő Ekrem Imamoglura korrupciós vádak miatt. A vádakat Imamoglu és pártja, a CHP politikailag motiváltnak nevezte.

A szerdai bejelentés szerint Erdogan felmentette tisztségéből Ali Yerlikaya belügyminisztert is, a tárca új vezetőjévé pedig Mustafa Ciftcit, Erzerum kormányzóját nevezte ki.

A kormányátalakítást Ankara nem indokolta.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×