Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata által közzétett kép Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterről a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélése közben a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) külügyminiszteri találkozóján az észak-kínai Tiencsinben 2025. július 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Irán üzent az Egyesült Államoknak: feszült a figyelem

Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal – közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal, és Donald Trump amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel folytatott tárgyalásai első fordulóját követően.

Abbász Aragcsi az iráni állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az ománi közvetítéssel létrejött tárgyalás „pozitív légkörben folyt, mindkét fél ismertette az álláspontját, tehát ez egy jó kezdet volt, a bizalomépítés fázisában vagyunk”.

Hozzátette, hogy Irán előzetes kérésének megfelelően kizárólag a nukleáris program kérdésére összpontosítottak, miközben az amerikai fél azt szeretné, ha az Izraellel szemben álló fegyveres csoportok iráni támogatásának és Irán ballisztikusrakéta-programjának a kérdését is napirendre vennék. „Egyetértettünk abban hogy folytatjuk a tárgyalásokat, de ezek részleteiről és időpontjáról csak azután születik majd döntés, hogy mindkét küldöttség konzultált a saját felső vezetésével” – mondta.

Badr al-Buszaidi, Omán külügyminisztere elmondta: külön-külön találkozott Aragcsival és az amerikai küldöttséggel. Nagyon komolynak nevezte a tárgyalásokat, mert – mint kifejtette – „lehetővé tették a felek számára álláspontjuk tisztázását és azon területek azonosítását, ahol lehetségesnek látszik az előrelépés”.

„Az eddig elért eredményeket Teheránban és Washingtonban fogják áttekinteni, a tárgyalások pedig a megfelelő időben folytatódni fognak” – tette hozzá.

Az ománi fővárosban megtartott tárgyalás az első iráni-amerikai konzultáció volt azóta, hogy az Egyesült Államok tavaly júniusban, az Irán és Izrael közötti 12 napos háború után maga is légicsapásokat mért az iráni nukleáris létesítményekre.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×