Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
322.39
bux:
148067.98
2026. november 4. szerda Károly
Földcsuszamlás Niscemi szicíliai városban.
Nyitókép: X / Signora Carlos Augusto

Fejvesztve menekültek az emeberek egy szicíliai városból

Földcsuszamlás miatt ezer embert evakuáltak egy városból Szicíliában.

A földcsuszamlás frontja legalább négy kilométer hosszú, és egyre szélesedik. Földcsuszamlás miatt egész városrészeket kellett kiüríteni a szicíliai Niscemiben – írja az Ansa hírügynökség. A kritikus zónában élő háromszáz családot, nagyjából ezer embert üres lakásokban és egy sportcsarnokban helyezték el.

„A földcsuszamlás frontja legalább négy kilométer hosszú, és egyre szélesedik. Lesz egy vörös zóna, ahol a családok nem térhetnek vissza az otthonukba. A regionális kormányzat előkészíti a természeti katasztrófa kihirdetésére vonatkozó intézkedést” – mondta a település polgármestere, Massimiliano Conti.

A földcsuszamlások korábban elzárták a Gela és Catania közötti autóutat, és a közösségi oldalakon terjedő drónfelvételek tanúsága szerint már több ház és jármű is a mélybe zuhant Niscemiben. „Féltjük az életünket és az otthonunkat. Tegnap este egy rokonunknál alhattunk, de nem tudjuk, mit tegyünk” – mondta egy helybeli a hírügynökségnek. A földcsuszamlások azután sújtják Szicíliát, hogy a szigetet a múlt héten elérte a Harry ciklon.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megtudtuk: versenytársat kapnak a biztosítók, egész pályás letámadást tervez Magyarországon az Ominimo

Megtudtuk: versenytársat kapnak a biztosítók, egész pályás letámadást tervez Magyarországon az Ominimo

Az Ominimo insurtech startup január 1-jével biztosítópartnert vált, a jövőben pedig jelentősen bővítené hazai tevékenységét. A meglévő ügyfélállományt az eddigi partner, a Signal Iduna viszi tovább, míg az Ominimo egy új, globális biztosítóval együttműködve 2027 első negyedévében indul újra. A nemrégiben zárult forrásbevonása alapján unikornisnak számító cég a teljes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacra kiterjeszti a kínálatát, a casco mellett lakás-, felelősség- és balesetbiztosítások bevezetését is tervezi. Bár az Ominimo nem nevezte meg az új magyarországi partnert, logikus lépés lenne, ha a Signal Idunát a Zürich Insurance Group váltaná. Európa egyik legnagyobb biztosítója ugyanis egyrészt a startup egyik első nagy befektetője, másrészt három piacon már ebben a felállásban dolgoznak együtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×