Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.56
bux:
143727.19
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor: a béke legnagyobb akadálya Európa

A Béketanács azért fontos, mert a nemzetközi szervezetek korábbi rendszere lényegében megbénult – jelentette ki csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a svájci Die Weltwoche című hetilapnak nyilatkozva a davosi Világgazdasági Fórumon.

Olyan kihívásokkal szembesülünk, mint a gázai válság, a palesztin kérdés és az ukrajnai háború. A nemzetközi rend nem képes megfelelően működni. Donald Trumpnak teljesen igaza van abban, hogy ha úgy folytatjuk, ahogy eddig tettük, semmi sem fog változni. Ha emberek és nemzetek békés egymás mellett élését szeretnénk megszilárdítani, akkor valami újat kell tennünk – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy egy olyan új kezdeményezésről van szó, amelynek esélye van a sikerre, s a mögötte álló szándék is nagyon jó. „A béke célkitűzése a legfontosabb és a résztvevő emberek komolyak. Így esélyünk van valami jót és hatékonyat cselekedni reményeink szerint” – fűzte hozzá.

Trump elnökről szólva Orbán Viktor elmondta, hogy mindig is a béke embere volt. „Mindig is az volt a meggyőződésem, hogy bármilyen vitája vagy konfrontációja is legyen az európaiaknak az amerikaiakkal, támogatnunk kell Trump elnök békeerőfeszítéseit. Így azt gondolom, hogy

az, amit Brüsszelben csinálunk – Ukrajnát támogatjuk a háború folytatásában –, az hiba. A béke legnagyobb akadálya Európa”

– jelentette ki. „Ha az európaiak nem támogatnák Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az ukránok elképzelését a háború folytatásáról és a háború megnyeréséről a csatatéren, akkor már béke lenne” – szögezte le Orbán Viktor.

Mint fogalmazott, a nehézség az, hogy versengő, rivális koncepciók vannak. Az egyik oldalon Trump elnök és néhány olyan ország, mint Magyaroroszág a békéért száll síkra – mondta. A másik koncepció, stratégia a brüsszelieké, akik azt mondják, hogy meg akarják nyerni a háborút Oroszországgal szemben. Senki sem tudja a választ arra, hogy hogyan tudna bárki vagy bármilyen széles szövetség háborút nyerni egy nukleáris fegyverekkel rendelkező szuperhatalom ellen. „A háború folytatása a legrosszabb stratégia, amit el tudok képzelni. Sajnos Brüsszelben pontosan ezt tesszük” – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, hogy az átalakuló világban a személyes kapcsolatok, a barátok gyűjtése és a megállapodások kötése lesz meghatározó. Hozzátette: nem esztétikai vagy filozófiai kérdés, hogy az ember, mit szeret jobban: a szabályokon vagy a megállapodásokon alapuló világrendet. A tény az, hogy a szabályokon alapuló rend megbukott. Nem képes megoldani a nagy kihívásokat különösen a világ nyugati felén. Nincs ok ezt folytatni, valami mást kell tennünk. És csak egy rivális elképzelés van, ez pedig a megállapodásokon alapuló új rend, amelyet Trump hozott létre – tette hozzá.

„Meg kell találnunk a helyünket ebben az új környezetben. Így ez tárgyalásokat, nemzeti érdeket, megállapodásokat és kapcsolatokat jelent. Ne bízz a szabályokban. Ne bízz egyetlen intézményben sem. Egyedül a saját képességeidben bízz, hogy jó megállapodásokat tudjál kötni másokkal” – fűzte hozzá Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×