Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Facebook/UNHCR Magyarország

Nagy a felháborodás: csaknem ezer menedékkérőnek bottal ütik a nyomát

A menekültpolitika szigorítása a tavaly májusban hivatalba lépett Merz-kormány egyik fő célkitűzése. Ilyen előzmények után felháborodást keltett az a bejelentés, hogy az elmúlt több mint egy évben a délnyugat-németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban megközelítően 1000 menedékkérőnek egyszerűen nyoma veszett.

A konzervatív pártokból és a szociáldemokratákból álló német kormánykoalíció mindenekelőtt a menekültek befogadásának szigorítását és a kitoloncolások felgyorsítását hirdette meg. Ez utóbbi jegyében kezdett közvetlen tárgyalásokat az Aszad-rezsimet a múlt év végén felváltó új szíriai kormányzattal, valamint közvetve az afganisztáni tálib rezsimmel is.

Szíria és Afganisztán az a két ország, amelyből az elmúlt években a legtöbb menekült érkezett Németországba. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban több hír érkezett arról, hogy a menekültek igencsak jól érzik magukat a befogadó országban, és nem fűlik a foguk a hazatéréshez akár Szíriát, akár Afganisztánt illetően.

Közvetve ezt erősítették meg azok a legfrissebb értesülések, amelyek szerint Rajna-vidék-Pfalz tartományban a menekültek ideiglenes befogadására létrehozott központokból csaknem 1000 menedékkérő egyszerűen eltűnt. Mindez a német portálok szerint felháborodást váltott ki több tartományban is.

A befogadóközpontok jelentik a menekültek elsődleges kapcsolattartási pontját az országban.

Rajna-vidék-Pfalz tartomány kormánya közölte, hogy felülvizsgálja a befogadással kapcsolatos eljárásokat, és tárgyalásokat kezdeményezett más tartományok kormányzataival is.

A mainzi integrációs minisztérium pontos adatai szerint az elmúlt másfél évben összesen 923 menedékkérő tűnt el nyomtgalanul hat befogadóközpontból. A jelzett időpontban a tartomány összesen mintegy 10 ezer menekültet fogadott be, így az „eltűnési arány” megközelíti a 10 százalékot.

A német portálok utaltak arra, hogy a befogadóközpontokban a jelenlétet naponta ellenőrzik, és három nap „távollét” után már a rendőrség, illetve a biztonsági hatóságok veszik át a nyomozást.

A beszámolók szerint a rajna-pfalzi információra sajátos véletlen, konkrétan adatszivárgás okán derült fény. Az ilyen jellegű adatokat általában nem hozzák nyilvánosságra.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×