Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.87
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Szijjártó Péter Moszkvában
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Komplett istálló lóg ki - Szijjártó Péter nagyon képletesen beszélt a brüsszeli törekvésekről

Az Ukrajna támogatására szánt, befagyasztott orosz vagyonról szóló döntés jól demonstrálja azt, hogy Brüsszel már minden létező szabály áthágására készen áll, hogy háborúba vihesse egész Európát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján először is arra figyelmeztetett, hogy a most történtek jól demonstrálják, hogy Brüsszel már minden létező szabály áthágására készen áll, hogy háborúba vihesse az egész kontinenst.

Elítélte, hogy azért született "európai szabályokat nevetségesen semmibe vevő" döntés az orosz befagyasztott vagyonról, mert összességében 80 ezer milliárd forintot akarnak odaadni Ukrajnának.

"Ez beláthatatlan, hatalmas összeg. Ráadásul ebből 46 ezer milliárd forintot Ukrajna felfegyverzésére akarnak költeni (…) 46 ezer milliárd forintot költenének el egy Magyarországgal szomszédos, Magyarországgal nem egy integrációba tartozó, nem NATO-tagország felfegyverzésére" - mutatott rá.

Majd úgy vélekedett, hogy az EU azzal az érveléssel, amellyel kikerüli az egyhangúság követelményét ebben a kérdésben, nevetségessé és hiteltelenné teszi a közösség minden jövőbeni megnyilatkozását a jogállamiságról vagy a demokráciáról.

"Az Európai Unió olyan mértékben hágja át a saját maga szabályait, hogy itt már nem csak a lóláb lóg ki, hanem gyakorlatilag a komplett istálló"

- fogalmazott.

Illetve elmondta, hogy az EU arra hivatkozott az orosz vagyon hosszú távú befagyasztásakor, hogy Oroszország energetikai vészhelyzetet állít elő Európában, márpedig ez szavai szerint óriási hazugság.

"Az energiaellátási válságot nem az oroszok okozzák az Európai Unióban, hanem az, hogy Brüsszel éppen most tiltja ki az orosz energiahordozókat, majd erre hivatkozva megteremti a nem létező jogalapot magának arra, hogy megkerülje az egyhangúság kritériumát" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy mindez mélyen ellentétes a magyar emberek érdekével, ezért mindaddig, amíg Magyarországon szuverén nemzeti kormány van, a magyar emberek pénzét sem az ukrán állam működésére, sem az ukrán korrupció finanszírozására, sem Ukrajna felfegyverzésére nem fogják felhasználni.

"Már odáig jutottunk, hogy ukrajnai fegyvergyárak építéséről is szó van. Ezt itt finoman az ukrán hadiiparba történő beruházásként emlegetik, ami állítólag a legjobb befektetés Európa biztonságában, de nyilvánvalóan ez egy nonszensz értékelés" - mondta.

"A brüsszeliek azt akarják, hogy az EU katonai kiképző misszióját is helyezzük át Ukrajnába. Ez egy abszolút vörös vonal, ezt Magyarország nem engedi, ehhez semmiképpen nem járulunk hozzá. Ez olyan eszkalációs kockázat lenne, amelynek felvállalása lehetetlen. Olyan eszkalációs kockázat, amely Magyarországot és a magyar embereket is súlyos veszélybe sodorná" - tette hozzá.

"Brüsszel legnagyobb baja az jelenleg, hogy nem tudja belevinni Európát a háborúba és nem tudja Ukrajnát belehozni az Európai Unióba. És azért nem tudják, mert ezt most mi akadályozzuk, a szuverén nemzeti magyar kormány. És ezért is tesznek meg mindent a brüsszeliek azért, hogy egy Brüsszel akaratát végrehajtó kormány jöjjön létre Budapesten. Ez lesz a tét áprilisban" - összegzett.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×