Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter: Magyarország az ukrán helyett a libanoni hadseregnek ad pénzt

A külügyminiszter közölte, hogy a kormány az Európai Békekeretből Magyarországnak jutó mintegy 600 millió forintot az ukrán helyett a libanoni hadsereg megerősítésére költi.

A tárcavezető Bejrutban, a libanoni kollégájával közös sajtóértekezletén kiemelte, hogy az Európai Unió az úgynevezett Európai Békekeretből finanszírozza az ukrán hadsereg felfegyvervezését, amit a magyar kormány nem támogat. Az ebből hazánkra eső részt, 1,5 millió eurót, azaz 600 millió forintot inkább a libanoni fegyveres erők támogatására irányítottak át.

Ennek kapcsán kifejtette: a libanoni hadsereg megerősítése az egyetlen módja annak, hogy elősegítsék az állam stabilitását, a Hezbollah leszerelési programjának előrehaladását, az Izraellel kötött tűzszünet fenntartását és meghosszabbítását, valamint az újabb háborúk megelőzését a térségben. Majd leszögezte, hogy emellett Magyarország a régió stabilitásának megerősítésén is dolgozik, aminek két fő oka van: az egyik, hogy ez hazánk nemzetbiztonsági érdeke is, minthogy a Közel-Kelet biztonsága és békéje szorosan összekapcsolódik Közép-Európa biztonságával és békéjével, a másik pedig, hogy azt kívánják biztosítani, hogy

a térségben is mindenki biztonságban élhessen, terrorcselekmények és külső beavatkozások nélkül.

Ehhez a szavai szerint Magyarország is hozzájárul, többek közt tizenhat katonával, akik az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) teljesítenek szolgálatot. Szijjártó Péter ezután felszólította az EU-t és az ENSZ-t, hogy a szíriai menekülteket maradás helyett inkább arra ösztönözzék, hogy térjenek vissza a hazájukba.

"Ahogy látjuk, a nemzetközi közösség örömmel fogadta Aszad elnök távozását, és Szíriát jó úton haladó országnak tekinti. De ha ez így van, akkor megszűnt az ok, amiért a szíriaiak Libanonba érkeztek" - húzta alá. "Arra biztatjuk a nemzetközi közösséget, hogy támogassa a Libanonban tartózkodó szírek hazatérését. Ez hatalmas pénzügyi teher a libanoni állam számára, s meg kell szabadítani az országot ettől a tehertől, hogy végre el tudja végezni a stabilitás és a gazdaság megerősítése érdekében szükséges reformokat" - mondta.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a szoros szövetségben lévő két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolataik felvételének 60. évfordulóját, s közölte, hogy ezt a szövetséget jelentősen meghatározzák Libanonban élő ősi keresztény közösségek, amelyek támogatása iránt a magyar kormány elkötelezett.

Aláhúzta, hogy a libanoni keresztény közösségek támogatása és a Közel-Kelet békéjének megőrzése érdekében három fontos döntést hoztak.

Az első, hogy miután 63 keresztény templom újjáépítését finanszírozták Libanonban, idén mintegy 200 millió forintot különítettek el a katolikus iskolák oktatási infrastruktúrájának a modernizálására, amely projektet délután fogják átadni - tudatta. A második, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak segítségre szoruló bejrúti keresztény családoknak is, a harmadik pedig, hogy humanitárius programokat finanszíroznak a Bekaa-völgyben - tette hozzá.

"A jövőben is számíthatnak ránk. Libanont továbbra is szoros szövetségesünknek tekintjük, s úgy véljük, hogy Libanon stabilitása elengedhetetlen feltétele a Közel-Kelet békéjének és stabilitásának, ami pedig Magyarországnak is alapvető nemzetbiztonsági érdeke" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×