Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.08
bux:
148871.57
2026. november 4. szerda Károly
Ekrem Imamoglu, a török ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) isztambuli polgármestere és jelöltje sajtótájékoztatóra érkezik a helyhatósági választás napjának estéjén, miután megérkeztek az első, nem hivatalos eredmények  2024. március 31-én.
Nyitókép: Tolga Bozoglu

Több mint kétezer év börtönre ítélnék az isztambuli polgármestert

A március óta börtönben lévő Ekrem Imamoglura korrupciós vádak miatt fogták perbe. Az ügyészség szerint további 401 ember is érintett.

Akin Gürlek ügyész azt közölte, hogy a vád szerint a 402 ember bűnszervezetet alkotott, amely tíz év alatt összesen 160 milliárd török líra kárt okozott az államnak. A Gürlek által bemutatott, több mint négyezer oldalas, egyebek közt videofelvételekre és szakértői elemzésekre is hivatkozó vádirat összeállítói szerint a bűnszervezetet maga Imamoglu hozta létre és ő is vezette.

A Recep Tayyip Erdogan elnök legfőbb riválisaként számon tartott Imamoglut március 19-én korrupció és terrorista kapcsolatok vádjával vették őrizetbe, majd március 23-án bírósági határozat alapján letartóztatták. Törökországban ezt követően ellenzéki tiltakozó akciók hulláma söpört végig, amelyek közül a legnagyobbak Isztambulban, Ankarában és Izmirben voltak.

Október végén egy bíróság újabb letartóztatási parancsot adott ellen, ezúttal "politikai kémkedés" gyanújával.

A vádakat mind Imamoglu, mind pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) elutasítja, politikailag motiváltnak nevezve azokat. Ankara az állításokat - a bírói függetlenségre hivatkozva - visszautasítja.

Címképünkön Ekrem Imamoglu

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×