Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
323.28
bux:
147321.55
2026. november 5. csütörtök Imre
Hszi Csin-ping kínai elnök (j) Mihail Misusztyin orosz miniszterelnököt fogadja a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2025. november 4-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz kormányfõi hivatal pool/Dmitrij Asztahov

Szinte egymásnak adta a kilincset az Egyesült Államok és Oroszország

Hszi Csin-ping kínai elnök kedden az Oroszországgal való kölcsönös befektetések növelésére és a gazdasági együttműködés elmélyítésére szólított fel, hangsúlyozva, hogy Peking a "viharos külső körülmények" ellenére is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett - jelentette a kínai állami televízió.

Hszi Pekingben, a Nép Nagy Csarnokában fogadta Mihail Misusztyin orosz miniszerelnököt, egy nappal azután, hogy az orosz kormányfő Hangcsouban tárgyalt Li Csiang kínai miniszterelnökkel. Li a találkozón kijelentette, hogy Kína kész erősíteni együttműködését Oroszországgal, és megvédeni a két ország közös biztonsági érdekeit.

"A kínai-orosz kapcsolatok a magasabb szintű és minőségű fejlődés irányában haladnak, és a külső környezet viharai ellenére is szilárdan haladtak előre" - mondta Hszi a keddi találkozón.

"A két ország közötti kapcsolatok megőrzése, megszilárdítása és fejlesztése mindkét fél számára stratégiai választás" - hangsúlyozta.

A kínai elnök kiemelte továbbá, hogy az energiaipar, a mezőgazdaság, az űrkutatás, a digitális gazdaság és a zöld fejlesztés területén új növekedési lehetőségek kínálkoznak az együttműködés elmélyítésére - áll a jelentésben.

Misusztyin kijelentette, hogy Moszkva "kész együttműködni Pekinggel a két államfő által elért megállapodások végrehajtásában, valamint a gazdasági, tudományos és technológiai együttműködés elmélyítésében" - idézte az orosz miniszterelnököt a kínai állami televízió.

A jelentés szerint a két kormány kedden közzétett közös közleményében megerősítette, hogy "minden területen erősíteni kívánják az együttműködést, és megfelelő módon reagálnak a külső kihívásokra". Moszkva egyúttal megerősítette elkötelezettségét az "egy Kína" elv mellett, és ismételten kifejezte ellenzését Tajvan függetlenségével szemben.

A látogatás a Kína és Oroszország kormányfői közötti harmincadik rendszeres találkozó keretében zajlik, amely az energetikai, kereskedelmi és technológiai együttműködés erősítésére összpontosít.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×