Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A SAAB tervezett harci drónja
Nyitókép: SAAB

Már tervezik a Gripen utódát Svédországban – lesz pilóta nélküli változat is

A svéd védelmi minisztérium beszerzési hivatala azzal bízta meg a SAAB repülőgépgyárat, hogy dolgozzon ki egy új, pilótás, illetve robotrepülőgépekből álló rendszert, amely 2040-től leválthatja a jelenleg szolgáló JAS-39 Gripeneket.

A most aláírt 2,6 milliárd svéd koronás (92 milliárd forintos) szerződés értelmében a SAAB-nak 2026 harmadik negyedévére elő kell állnia egy átfogó fejlesztési elképzeléssel, majd 2027-től meg kell kezdenie repülési kísérleteket. A megállapodással a svéd kormány újabb anyagi támogatást adott a 2025-ben kezdődött és két évre szóló fejlesztési programnak, amely a jövő harci repülőgépeinek koncepciója nevet kapta.

Az az elvárás, hogy a tervezők készítsenek megvalósíthatósági tanulmányt olyan rendszerről, amely egy radarok számára nehezen érzékelhető, ember vezette vadászbombázóból és az azt kísérő, hasonló kialakítású könnyebb, illetve nehezebb robotokból áll. A kisebb, egy tonnánál könnyebb drón elég, ha a hangsebességnél lassabban repül, ellenben az öt tonnánál súlyosabb robotnak már át kell lépnie a hanghatárt.

Lehet, hogy ilyen lesz a JAS-39 Gripen váltótípusa.
Lehet, hogy ilyen lesz a JAS-39 Gripen váltótípusa

A SAAB meg akar tartani néhány elemet a meglévő Gripenekből, így a hajtómű bizonyos alkatrészei, a sárkány néhány szerkezeti megoldása és az avionika egyes részei az új gépeken is megjelennek majd. Ennek a takarékosság mellett az a célja, hogy csökkentsék a megvalósítás kockázatait. A fejlesztéshez széleskörűen használják a mesterséges intelligenciát, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel jelentősen le lehet rövidíteni a fejlesztést.

A tervezésnél elsődleges szempont a lopakodóképesség megteremtése. Emellett az is rendkívül fontos, hogy gép alkalmas legyen a hálózatalapú hadviselésre, nagy teljesítményű elektronikai harceszközökkel rendelkezzen, a vezérlése pedig minél jobban támaszkodjon a mesterséges intelligenciára.

A megvalósíthatósági tanulmány után úgynevezett technológiai demonstrátorok épülnek majd, amelyekkel már próbarepüléseket is kezdenek 2027-ben. A kísérletek eredményeit 2031-re akarják összegezni és a megállapításokat a kormány elé terjeszteni. Ezek alapján dönt majd a svéd vezetés arról, hogy önállóan fejlesszék-e ki a jövő harci repülőit, vagy csatlakozzanak valamelyik több nemzetiségű programhoz, esetleg hagyjanak fel az egésszel, és külföldről vásároljanak gépeket.

Ha 2031-ben a svéd kormány mégis a külföldi vásárlás mellett döntene, akkor a Boeing F-47 vadászbombázója is szóba kerülhet. Kép: Boeing
Ha 2031-ben a svéd kormány mégis a külföldi vásárlás mellett döntene, akkor a Boeing F-47 vadászbombázója is szóba kerülhet. Kép: Boeing

Az Army Recognition szerint ez utóbbi tűnik legkevésbé valószínűleg, hiszen a svédek a SAAB 21R 1947-es megjelenése óta saját maguk fejlesztik a harci repülőiket. Ugyan korábban az is elhangzott: a modern katonai gépek létrehozása annyira megdrágult, hogy Svédország már nem engedheti meg magának egy újabb kifejlesztését, így valószínűleg a Gripen lesz az utolsó, önállóan alkotott harci gép. Ennek megfelelően Stockholm 2019-ben csatlakozott a britek által meghirdetett Tempest programhoz, amelynek célja egy hatodik generációs légiharc-rendszer megalkotása. Aztán pár évvel később, 2023-ban mégis kilépett a projektből.

A szakítás legfőbb oka az volt, hogy a tervek egyre kevésbé feleltek meg a svédek elképzeléseinek. Ők ugyanis egy viszonylag kicsi, egy hajtóműves, egyszerű és főleg olcsó gépet akartak. Ezzel szemben a britek – valamint az időközben belépett olaszok és japánok – két gázturbinás, elég nagy méretű, rendkívül összetett masinában gondolkodnak.

Az eddigi elképzelések szerint így nézne ki a közös brit, olasz, japán hatodik generációs harci gép, a Tempest.
Az eddigi elképzelések szerint így nézne ki a közös brit, olasz, japán hatodik generációs harci gép, a Tempest

Így aztán a SAAB nekilátott, hogy a hazai légierő igényeinek mindenben eleget tevő repülőt alkosson. A cég vezetése szerint a Gripen nemzetközi sikerei azt igazolják, hogy nemcsak Svédország számára fontos a költséghatékonyan üzemeltethető, több faladatra is alkalmas repülőgépek beszerzése.

Mivel a kormány döntéséig már nem sok idő maradt a mérnökök komoly tempót diktálnak. A nyár elején három alkalommal is repült egy mesterséges intelligenciával felturbózott Gripen E modell, ami látóhatáron túli légi harcot vívott egy másik Gripennel.

Igen figyelemre méltó, hogy a kísérlethez nem kellett különleges gépet építeni, elég volt hozzá egy széria Gripen E is. Azért volt lehetséges mivel a gép irányító szoftvere teljesen elkülönül a harcvezetési programtól. Az eredmények a SAAB szerint igazolták azt a tervezési elképzelést, hogy korszerűsítést lehetőleg szoftverfrissítéssel lehessen megoldani és ne kelljen a hardverhez hozzányúlni. Ezt mindenképpen meg akarják tartani az új, hatodik generációs gépnél is. Ám addig, amíg a svéd kormány meghozza a döntését, az ország légvédelmét a JAS-39 Gripen újabb E, illetve a régebbi C/D variánsai fogják ellátni.

A terv az, hogy ezeket csak az 2050-2060-as években vonják majd ki a szolgálatból, vagyis egy darabig még együtt fognak repülni az új generációs társaikkal. Ahhoz, hogy ennyi ideig a csúcskategóriában maradhasson a JAS-39-es, szükség lesz a számítógépes vezérlés frissítéseire. A C/D változatoknál már folyik az MS20 szoftver 3. blokkjának telepítése, miközben tervben van a még korszerűbb, 4. blokk létrehozása is. A jelenlegi PS-05/A radart ugyancsak kicserélik a jóval nagyobb képességű, Mk 4-es verzióra. A magyar Gripenek az MS-20 2.blokk fut, viszont a lokátor már a PS-05/A Mk4.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×