Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Súlyos gazdasági károk az Egyesült Államokban

Komoly gazdasági károkat okoz az Egyesült Államoknak a szeptember vége óta tartó kormányzati leállás - mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. Hozzátette: miután a Szenátus nem tudott megállapodni a költségvetésről, finanszírozás hiányában gyakorlatilag megbénult a szövetségi állam: számos fontos feladatot nem tud ellátni, és a közszolgák sem kapnak fizetést, emiatt pedig a GDP naponta egy ezredszázalékkal csökken.

Biztosan állítható, hogy a republikánusok sem tartják jó dolognak ezt a kormányzati leállást, ugyanis jelentős gazdasági károkat okoz az amerikai gazdaságnak - mondta Horváth Sebestyén.

Az elemző kifejtette, hogy a leállásnak közvetett hatásai is vannak. A nemzeti parkok példáját említette, amelyek jellemzően olyan régiókban találhatóak, ahol a fő foglalkoztatónak számítanak, így ezeken a helyeken a kormányzati leállás miatt jelentősen nőhet a munkanélküliség, a turizmusra épülő bevételek pedig visszaesnek. A tudományos élet is megérzi a leállást, hiszen ilyenkor a különböző kutatások finanszírozását is ideiglenesen felfüggesztik.

"Vannak becslések, hogy minden egyes nappal, amikor áll a kormányzat az Egyesült Államokban, a GDP 1 ezred százalékkal csökken. A legutóbbi. a 2019-es 35 napos leállás becslések szerint 20 és 40 milliárd dollár közötti gazdasági kárral járt. Nem lehet tudni egyelőre, meddig tart ez a helyzet" - mondta az elemző.

A leghosszabb leállás sem tartott másfél-két hónapnál tovább, átlagosan egy kormányzati leállás egy-két hétig szokott tartani.

Most nyilván háttéralkuk zajlanak a kongresszusban, Horváth Sebestyén arra számít, hogy másfél-két héten belül most is sikerül megegyezni.

"Jönnek a félidős választások, a demokraták a leállással egy jelentős politikai kockázatot vállaltak, mert a választópolgárok többsége ezt nekik rója fel. Jövőre lesznek félidős választások, nehéz így belemenni egy kampányba."

A következő két hétben várhatóan sikerül majd megállapodni, ha nem is egy egész éves költségvetésről, de legalább egy ideiglenes finanszírozási tervről, így időt tudnak nyerni a szenátorok arra, hogy a háttértárgyalásokat tudják folytatni - vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×