Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
A drónnal készült felvételen az áradás miatt vízben álló házak a Duna árterében, Vének üdülőövezetében 2024. szeptember 17-én.
Nyitókép: MTI/Jánossy Gergely

Már halálos áldozatai is vannak Bulgáriában az özönvízszerű esőzésnek - videó

Három ember meghalt a Bulgária délkeleti részén fekvő Elenite tengerparti üdülőhelyen, egy másik eltűnt, további 50-et pedig ki kell telepíteni a heves eső okozta áradás következtében - közölte a bolgár belügyminiszter.

Daniel Mitov a bolgár közrádiónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a helyszíni mentést végző csoport két tagja, egy határőr és egy munkagép vezetője is életét vesztette, míg a harmadik áldozat a hatóságok szerint egy szállodában, a gyorsan emelkedő vízszint miatt halt meg.

Toni Todorov bolgár belügyminiszter-helyettes korábbi, szófiai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az áradás épületeket és utakat rongált meg.

A közösségi médiában megosztott videókon látható volt, hogy a sáros vízözön autókat sodort le a település egyik utcáján a tengerpartra.

A belügyminiszter-helyettes közölte, hogy egy helyszínre küldött drón segítségével megkezdték a kialakult helyzet felmérését. Az ország délkeleti és északnyugati részén kialakult heves esők és áradások miatt több településen is szükségállapotot hirdettek ki.

Címképünk illusztráció

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×