„Úgy tűnik, tudatos eszkaláció zajlik Moszkva részéről – fogalmazott az InfoRádió megkeresésére Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, egyetemi docens, friss hírként pedig megosztotta, hogy egy IL-20-as orosz felderítő gép hatolt be mélyen a német légtérbe, végül a német légierő vadászgépei kísérték egy darabig, míg meg nem sértette a svéd légteret is.
„Ha belegondolunk, a Balti-tenger alatt már rengeteg gyanús kábelszakadás is volt, tehát az oroszok rendszeresen támadják a különféle telekommunikációs kábeleket, szélsőjobboldali pártokat finanszíroznak, és most már időről időre megsértik más országok légterét, ami azért érdekes, mert fordított esetben az oroszok azonnal lőnek” – mutatott rá, és hozzátette, „amit Moszkva nagyvonalúan megenged magának, mert ő úgymond igaz ügyért harcol, annak a töredékéért rögtön atomháborúval fenyegetőzne”.
A török precedens
A szakértő külön hangsúlyozta, hogy fordított esetre nem nagyon találni példát, a NATO kínosan ügyel arra, hogy ne sértse meg Oroszország légterét, bár most már – mint Kaiser Ferenc rávilágított – Petr Pavel cseh elnök felvetette „egy orosz gép lelövését”, mint ahogy volt is erre precedens 2015-ben, amikor a törökök „többször szóltak az oroszoknak, hogy nem használhatják a török légteret a szíriai támadásokhoz, pláne, hogy Ankara által támogatott felkelőcsoportokat bombáztak, aztán a sokadik ilyen jelzés után egyszer csak lelőttek egy orosz Szu–24-est, és láss csodát, onnantól kezdve az oroszok nem repültek be” – idézte fel.
Kaiser Ferenc mégsem gondolja, hogy ebben a helyzetben cél lehetne egy orosz gép lelövése, mivel épp most akar erőt mutatni Oroszország, miközben a NATO-nak és az EU-nak is „ezer problémája van”, adott
- egy, a NATO irányában igen kritikus amerikai adminisztráció
- Donald Trump amerikai elnök, aki „nagyon kedveli személyesen” Vlagyimir Putyin orosz elnököt, ami Európának nem jó hír
- néhány európai kormány- és részben gazdasági válság: Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Lengyelország
- jön fel az „oroszbarát szélsőjobboldal szinte mindenhol”.
„Ebben a helyzetben Moszkva úgy érezheti, hogy messze többet szabad neki, mint korábban, hiszen ha Európa legtöbb nagy országa gyengélkedik, valószínűleg nem ér rá vagy nem tud közösen határozottan fellépni” – értékelte a helyzetet Kaiser Ferenc.
Kényes kérdés, de azért mindig adódik: meddig tűrhet a NATO? Erre válaszolva Kaiser Ferenc azért leszögezte: ezeket a berepülő orosz gépeket mindig elfogják, igaz, ott a kockázat, hogy egyszer csak az egyik gép „műszaki hibásan” érkezik, rázuhanhat egy településre vagy ledobhat valamit, amire Moszkva „bemondja balta arccal, hogy műszaki hiba történt”.
Nem csak felderítő drónok jöhetnek
A drónok esetében sem biztos, hogy csak felderítő drónok jönnek, Lengyelországba érkeztek olyanok is, amelyek elvisznek egy akár 150-1000 kilós robbanófejet.
„Jöhetnek majd azzal az oroszok, hogy az ukránok megzavarták az elektronikát, véletlenül pont egy lengyel atomerőműbe csapódott be, de ez Ukrajna hibája… Ezek mindig az első lépések; a hidegháborúban és korábban is, ha az oroszok nem kaptak azonnal éles, meghatározott válaszreakciókat, akkor mindig ráhúztak 19-re még egy lapot, mert ők szeretnek elmenni a falig” – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
Kaiser Ferenc szerint nem szabad, hogy szokássá váljon az, hogy az oroszok tetszés szerint berepülnek a NATO-országok légterébe, az oroszoknak "érezniük kell, hogy ha már csak közelítenek a NATO légteréhez, már akkor észlelniük kell az elfogógépeket", meg kell erősíteni a NATO keleti végeit, amire már vannak lépések:
- brit, francia, holland, olasz gépek települtek keletre
- légvédelmirakéta-rendszerek épülnek, települnek.
„Lehet persze tárgyalni is, de Donald Trump amerikai elnök a példa rá, hogy ha neki nem sikerül egyezséget kiénekelni az oroszokból, akkor az európaiaknak erre még annyi esélyük sincs. Egy esélyük van, erőt mutatnak, mutatják azt a képességet, hogy megvédik magukat, és bíznak abban, hogy az oroszok nem mennek tovább; ha tovább mennek, akkor meg sajnos eljön az a pillanat, amikor valószínűleg lőni kell, és akkor a fene tudja, hogy merre megy az eszkaláció” – fejtegette a szakértő.
Szerinte az a baj, hogy az oroszok addig feszegetik a határokat, amíg egyszer csak – talán nem is parancsra – valamelyik pilóta „agya eldurran”, és akkor lőni fog, pláne, ha előtte az oroszok a saját gépük radarjával befogják, és úgy érzi, hogy rálőttek.





