Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO)
Nyitókép: Getty ImagesISerg

A kínai elnök tovább akarja erősíteni országa szövetségi rendszerét

Kína új gazdasági, fejlesztési és oktatási kezdeményezéseket jelentett be a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagországainak - közölte Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn az észak-kínai kikötővárosban, Tiencsinben tartott 25. csúcstalálkozón.

Hszi szerint Kína fejlődését a Sanghaji Együttműködési Szervezet jövőjével, valamint a tagországok népeinek jóléti törekvéseivel összhangban alakítja. Hszi közölte, hogy Kína SCO-tagállamokban végrehajtott befektetéseinek értéke meghaladta a 84 milliárd dollárt, a kétoldalú éves kereskedelmi forgalom pedig az 500 milliárd dollárt.

A kínai elnök közölte: országa még az idén 2 milliárd jüan (mintegy 280 millió dollár) vissza nem térítendő támogatást nyújt a tagországoknak, a következő három évben pedig további 10 milliárd jüan (1,4 milliárd dollár) hitelt bocsát a szervezet bankközi szövetségének (SCO Interbank Consortium) rendelkezésére.

A kínai elnök az oktatás fontosságát hangsúlyozva bejelentette, hogy Kína jövő évtől megduplázza a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében biztosított ösztöndíjak számát, valamint elindítja a doktori hallgatók innovációs képzési programját. A következő öt évben emellett tíz új szakképzési központ, úgynevezett "Lupan-műhely" létesül a tagországokban, amelyek összesen tízezer képzési helyet kínálnak.

A kínai elnök beszédében öt pontban fogalmazta meg a Sanghaji Együttműködési Szervezet jövőbeli irányait.

Hszi hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak a nézetkülönbségek ellenére is meg kell őrizniük az egységet és a stratégiai párbeszédet, valamint közösen kell felelősséget vállalniuk a térség békéjének, stabilitásának és fejlődésének biztosításáért.

A kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés fontosságát hangsúlyozva a kínai elnök a fejlesztési stratégiák összehangolását és az "Egy övezet, egy út" program erősítését szorgalmazta. Kiemelte a kereskedelem és a befektetések megkönnyítését, valamint az energia-, infrastruktúra-, zöldipari, digitális és technológiai - köztük a mesterséges intelligencia terén folytatott - együttműködés bővítését.

Szót emelt a nyitottság és a befogadás mellett, kiemelve a civilizációk közötti párbeszéd és az emberek közötti megértés erősítésének, valamint a gazdasági együttműködés támogatásának jelentőségét.

Hszi kijelentette: a szervezet tagállamainak közösen kell fellépniük a hidegháborús gondolkodás, a tömbösödés és a hatalmi politizálás ellen, valamint meg kell őrizniük a második világháború helyes történelmi szemléletét. Peking emellett az ENSZ és a Kereskedelmi Világszervezet központi szerepének védelmét, valamint a multilaterális kereskedelmi rendszer megerősítését támogatja.

A kínai államfő egyúttal sürgette a szervezet reformjának folytatását, a döntéshozatali mechanizmusok hatékonyabbá tételét, a drogellenes központ működésének elindítását, valamint a Sanghaji Együttműködési Szervezet Fejlesztési Bankjának létrehozását.

Hszi emlékeztetett arra, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet ma már 26 ország részvételével, több mint ötven területen folytat együttműködést, gazdasági összteljesítménye pedig megközelíti a 30 ezer milliárd dollárt. Hangsúlyozta: a szervezet sikereit a "sanghaji szellemiség" alapelveinek köszönheti, és a jövőben is ezek mentén kell erősíteni a működését a változó világ kihívásai közepette.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×