Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Han Dokszu dél-koreai miniszterelnök, ügyvivő államfő a Jun Szogjol elnök hivatalból való elmozdítására benyújtott indítvány megszavazását követő kabinetülésen a szöuli parlamentben 2024. december 14-én.
Nyitókép: MTI/EPA/YNA

Dél-Korea volt miniszterelnökét is letartóztathatják a decemberi káosz után

A volt miniszterelnök, Han Dongszu a gyanú szerint segítette Jun Szogjol volt elnököt a hadiállapot kihirdetésében, illetve a bíróságon is hazudott.

Dél-koreai ügyészek letartóztatási parancsot adtak ki vasárnap Han Dongszu volt miniszterelnök ellen, mert azzal gyanúsítják, hogy segített Jun Szogjol volt elnöknek a hadiállapot kihirdetésében, majd hazudott a bíróság előtt – írja az Index. A bíróság a következő napokban dönt a parancs érvényességéről.

Ha jóváhagyják, ez lesz az első eset Dél-Korea történetében, hogy egy volt államfő és egy volt miniszterelnök is börtönbe kerül. Jun Szogjol feleségét, Kim Konhit is börtönben tartják augusztus közepe óta, őt tőzsdei manipulációval és korrupcióval vádolják.

Az ügyészség a 76 éves egykori miniszterelnököt a lázadás vezetőjének támogatásával, hamis tanúzással, közokirat-hamisítással és közérdekű dokumentumok megrongálásával vádolja.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, 2024. december 3-án Dél-Koreában kitört a zűrzavar, miután Jun Szogjol megpróbálta megdönteni a polgári kormányzást, katonákat küldve a parlamentbe, hogy megakadályozza az általa kihirdetett hadiállapot megvétózását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×