Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.96
bux:
148015.44
2026. november 5. csütörtök Imre
Üresen áll az ENSZ libanoni békefenntartó missziójának (UNIFIL) egyik őrtornya a dél-libanoni al-Hiam határvárosnál, Izrael területéről fényképezve 2024. november 26-án, az izraeli haderő és a Hezbollah Irán-barát libanoni síita milíciai harcai idején.
Nyitókép: MTI/EPA/Atef Szafadi

Súlyos fegyveres konfliktussal érintett országba látogathat először Leó pápa

Ezzel XIV. Leó Ferenc pápa tervét valósíthatja meg.

A pápa decemberig Libanonba utazik – közölte Bechara Rai bíboros. Rai, a 3,5 millió tagot számláló maronita katolikus egyház vezetője nem adott meg konkrét dátumot a látogatásra, de elmondta, hogy „a előkészületek már folyamatban vannak” – írta a Reuters alapján az Index.

Ezzel XIV. Leó a néhai Ferenc pápa tervét valósíthatja meg, aki Libanonba akart látogatni, de egészségügyi problémái miatt nem tudott elutazni.

Rai kijelentését a Vatikán egyelőre nem kommentálta. Egy névtelenséget kérő vatikáni tisztviselő azonban megerősítette az utat és elmondta,

Libanon egy nagyobb körút állomása lesz, amely Törökországot is magába foglalja majd.

Libanon egy részét izraeli támadások érték a Gázai övezeti háború óta. A Hezbollah libanoni radikális síita szervezet és Izrael között tavaly novemberben létrejött tűzszüneti megállapodás értelmében a milíciának ki kell vonnia minden fegyveresét az övezetből és el kell távolítania onnan minden infrastruktúráját. Ezzel együtt az izraeli erőknek is ki kell vonulniuk onnan, ott csak a reguláris hadsereg lehet jelen, valamint az UNIFIL mandátuma lejártáig.

Az izraeli hadsereg azonban mind a mai napig megszállva tartja az általa fontosnak ítélt stratégiai pontokat, és támadásokat hajt végre különböző célpontok ellen arra hivatkozva, hogy a Hezbollah még nem vonult ki onnan teljesen, és továbbra is veszélyt jelent Izraelre.

Az Egyesült Államok és Izrael követeli a Hezbollah lefegyverzését is – ezzel a bejrúti kormány is egyetért, az év végéig adott határidőt a milíciának a fegyverbeszolgáltatásra –, valamint médiajelentések szerint Washington és Izrael nem szeretné az UNIFIL (ENSZ dél-libanoni békefenntartó missziója) mandátumának meghosszabbítását.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×