Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash.com

Környezetvédők védik azt a farkast, amely most egy 6 éves gyereket támadott meg

Hatéves kisfiúra támadt egy farkas a hollandiai Utrecht tartomány Den Treek nevű természetvédelmi területén - jelentette a The Brussels Times című brüsszeli hírportál.

A kisfiú édesanyjának elmondása szerint két gyermekével sétált a természetvédelmi területen, amikor a farkas hirtelen megjelent, majd nekiugrott az egyik gyereknek, és megpróbálta bevonszolni az erdőbe. Szerencsére arra járt két felnőtt, akik elkezdték botokkal ütlegelni az állatot, és így végül ki tudták szabadítani a kisfiút. A farkas a fiút a hátán ragadta meg, ahol harapásnyomok, karmolások és horzsolások is lettek.

A hatóságok szerint a fiút megtámadó állat a Bram néven emlegetett farkas lehetett, amely már több embert is megtámadott a közelmúltban a környéken, legutóbb májusban egy túrázót.

Júliusban a helyi hatóságok engedélyt adtak az állat kilövésére. A határozat ellen azonban környezetvédelmi aktivisták tiltakoztak. Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport bejelentette, hogy jövő héten utcára vonul Bram védelmében.

Múlt héten a tartományi vezetés figyelmeztetést adott ki, hogy mindenki maradjon távol az Utrecht környéki erdők és természetvédelmi területek bizonyos részeitől.

A brüsszeli hírportál emlékeztetett arra, hogy

a farkasok az elmúlt évtizedben tértek vissza a Benelux-államok területére.

Jelenlétüket először 2015-ben Hollandiában jegyezték fel, ahová Németországból vándoroltak át az állatok. A következő évben 124 év után először láttak farkast Belgiumban.

Hollandiában jelenleg legalább kilenc farkasfalka él. "Meg kell tanulnunk együtt élni a ténnyel, hogy megint vannak farkasok" - mondta a megtámadott kisfiú apja.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×