Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Johann Wadephul német külügyminiszter a sajtó képviselőinek nyilatkozik a nemzetközi békefenntartó missziókról szóló, miniszteri szintű ENSZ-találkozó kezdete előtt Berlinben 2025. május 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Kényes látogatáson a külügyminiszter: éles fordulat jöhet Németország Izrael-politikájában

A gázai helyzet miatt fokozatosan változik a német kormány közel-keleti politikája, de a palesztin állam elismeréséről egyelőre nincs szó. Ennek jegyében kerül sor a külügyminiszter, Johann Wadephul izraeli, majd ciszjordániai látogatására.

Szoros és érzékeny kapcsolatok fűzik Németországot Izraelhez. A közel-keleti ország melletti kiállás ugyanis a múltból fakadóan hivatalosan német államérdek. Ugyanakkor Netanjahu-kormány gázai fellépése német megítélés szerint is ellentétes a nemzetközi joggal. Ezt Friedrich Merz kancellár a közelmúltban Berlinben is megerősítette, amikor a francia elnököt fogadta. A nyugati vezetők között Emmanuel Macron volt az első, aki jelezte, hogy Palesztina állam elismerésére készül az ENSZ közgyűlésének szeptemberi ülésszakán.

A két vezető arra szólította fel az izraeli kormányt, hogy a Gázai övezetben azonnal kezdeményezzen tűzszünetet, és haladéktalanul biztosítsa a humanitárius ellátást az ottani palesztin lakosság számára.

Palesztina elismerését illetően Franciaország mellé felsorakozott előbb Nagy-Britannia, most pedig Kanada is, egyaránt a Gázai övezetben kialakult, a palesztin lakosságot sújtó katasztrofális humanitárius helyzetet említve. A német kancellárnak ez – legalábbis egyelőre – nem áll szándékában, ugyanakkor egyre erőteljesebben áll ki az ottani palesztin lakosság támogatása mellett. Ezt jelezte azzal is, hogy Németország Jordánia segítségével légi hidat létesített a Gázai övezetbe a segélyszállítmányok számára.

Berlin átfogó és nem csupán rövid távú tűzszünetet követel. Ehhez ugyanakkor a radikális iszlamista Hamász palesztin terrorszervezetnek is bele kell egyeznie az izraeli túszok elengedésébe és a fegyverletételbe.

ilyen előzmények után került sor a külügyminiszter, Johann Wadephul izraeli és ciszjordániai látogatására. Ez utóbbi a maga nemében jelzésértékű, amit a a miniszter közvetlenül elutazása előtt is megerősített. A Politicónak adott interjúban figyelmeztette az izraeli politikusokat a palesztin területek esetleges annektálásának elkerülésére. Izraelben mindig vannak olyan politikusok, akik határozottan azt akarják. Ez ellentétes a nemzetközi joggal, és ezt Jeruzsálemben is világossá akarja tenni – jelentette ki.

Izrael és a Hamász között zajló háborúra utalva a miniszter fő célként a tűzszünetet említette, és határozottan állást foglalt a Gázai övezetben élők humanitárius segélyezése mellett. Fontosnak nevezte ugyanakkor a Hamász álta 2023 október 7-én foglyul ejtett, még életben lévő izraeli túszok szabadon bocsátását. Számukat húszra becsülte.

A miniszter a hírek szerint nem is találkozik Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, a ciszjordániai látogatás előtt Jeruzsálemben csak izraeli kollégájával tárgyal. Ciszjordániában viszont a programban az előzetes hírek szerint találkozó szerepel Mahmúd Abbasszal, a Palesztin Hatóság elnökével.

A Közel-Kelet miatt éleződő német belpolitikai hangulatra utal, hogy a CDU ifjúsági szervezete a kancellárt arra szólította fel, hogy ne változtasson az eddigi Izrael-politikán. Ezzel szemben a kulturális élet neves képviselői és tekintélyes újságírók – több mint kétszázan – közös kiáltványban arra szólították fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal szüntesse be az izraeli fegyverszállításokat.

Wadephul már rögtön hazatérése után tájékoztatja a kormányt a térségben tett látogatásról. Elemzők szerint nem kizárt, hogy a vizit nyomán gyökeresen változhat Németország közel-keleti politikája.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×