Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
323.94
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
2024. november 21-én készített kép Gintautas Paluckas litván miniszterelnökről a parlamentben tartott sajtótájékoztatón, Vilniusban. A korrupcióval vádolt Paluckas 2025. július 31-én bejelentette lemondását a kormányfői tisztségről és a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnökségéről is.
Nyitókép: MTI/AP/Mindaugas Kulbis

Csúnya botrány, lemondott a litván miniszterelnök

Súlyos belpolitikai feszültségek után döntött a lemondásáról.

Lemondott csütörtökön a korrupcióval megvádolt Gintautas Paluckas litván kormányfő. Gitanas Nauseda államfő reggel jelentette be a médiának Paluckas távozását a kormányfői tisztségből. Paluckas, a szociáldemokraták vezetője tavaly év végén került hatalomra, miután az októberi parlamenti választásokat követően hárompárti koalíció alakult. A koalíció egyik kisebb pártja a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött arra az esetre, ha a miniszterelnök nem távozik posztjáról.

A helyi médiában júliusban több fényfeltáró írás jelent meg Paluckas múltbeli és jelenlegi vállalkozásairól, valamint állítólagos visszaéléseiről, köztük olyanokról is, amelyek több mint tíz évvel ezelőtt történtek. A balti ország korrupcióellenes és bűnüldöző szervei ezt követően saját vizsgálatokat indítottak.

Paluckas hírnevét súlyosan megtépázta, hogy kiderült, soha nem fizette ki a 2012-es, "patkányméregbotrány" néven ismertté vált büntetőügyben rá kiszabott 16 500 eurós (6,6 millió forintos) bírság jelentős részét.

Paluckast annak idején a vilniusi patkányirtás közbeszerzési eljárásának visszaélésszerű kezelése miatt ítélték el, miközben a főváros önkormányzati igazgatójaként dolgozott. Az ország legfelsőbb bíróságának tagjai 2012-ben úgy döntöttek, hogy visszaélt hivatalos pozíciójával, amikor illegálisan kiváltságokat biztosított a pályázatban a legmagasabb árat kínáló cégnek.

Két év börtönbüntetésre is ítélték, de a büntetést egy évre felfüggesztették, és végül nem került börtönbe.

A szociáldemokrata párt vezetője tagadta, hogy üzleti ügyeiben bármilyen szabálytalanságot követett volna el, és a kritikát politikai ellenfelei "összehangolt támadásának" minősítette. Lemondott, mielőtt az ellenzék hivatalosan megindíthatta volna az eljárást. Hamarosan új koalíciós tárgyalások kezdődnek az új kabinet kialakítása érdekében.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×