Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
323.34
bux:
147407.73
2026. november 5. csütörtök Imre
A Thaiföldi Vöröskereszt munkatársai vért vesznek le önkéntesektől a thaiföldi-kambodzsai határvita elmérdesedése miatt meghirdetett rendkívüli véradáson Bankokban 2025. július 25-én, egy nappal az után, hogy tűzpárbaj tört ki a két ország nyolcszáz kilométer hosszú határa mentén. A fegyveres konfliktus miatt Thaiföldön négy határ menti tartományból összesen százezer civilt evakuáltak, és mintegy háromszáz befogadóközpontba szállítottak. Bangkoki közlés szerint a kambodzsai tüzérségi támadások thaiföldi halálos áldozatainak száma 15-re emelkedett.
Nyitókép: Narong Szangnak

Egyre véresebbek a harcok, Kambodzsa tűszünetet kért

Tizenháromra nőtt a Kambodzsa és Thaiföld között kirobbant harcok kambodzsai halálos áldozatainak száma, emellett 71 sebesültről is tudni – jelentette be szombaton a kambodzsai védelmi minisztérium szóvivője.

A harcok harmadik napján tartott sajtótájékoztatóján Mali Szocsata azt mondta, a halottak között legkevesebb nyolc civil és öt katona van. Hozzátette, hogy az összecsapások miatt már csaknem 36 ezren menekültek el a két ország közötti határ menti térség kambodzsai oldaláról az ország belsejébe.

Phnompen hétfő éjjel azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet sürgetett, Csea Keo, az ország ENSZ-nagykövete pedig elutasította Thaiföld azon állítását, amely szerint Kambodzsa támadott volna először. Mint azt hangsúlyozta, a kambodzsai hadsereg csupán a harmada Thaiföldének és a légiereje sincs teljesen felszerelve.

A thaiföldi külügyminisztérium péntek este azt közölte, elviekben támogatják a tűzszünet ötletét, de annak "az aktuális harctéri körülményeken" kell alapulnia.

A thaiföldi hadsereg azt közölte, a harcokban thaiföldi oldalon eddig öt katona és 14 civil vesztette életét, az ország egészségügyi tárcájának adatai szerint pedig a menekültek száma meghaladta az 58 ezret.

A két ország konfliktusát egy khmer katona halálával járó május végi tűzpárbaj váltotta ki. De Bangkok és Phnompen között mindig feszült volt a viszony közös határuk vonala miatt, amelyet még a francia fennhatóságú Indokína idején húztak meg. Ilyen súlyú erőszakos összecsapások azonban már csaknem tizenöt éve nem voltak közöttük. A konfliktus középpontjában a Prasat Preah Vihear templom áll, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján, és amelyet mindkét ország magáénak tart. Jelentések szerint a templom megrongálódott a mostani harcokban.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×