Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
323.29
bux:
147401.23
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Még jogosítványa sem volt, mégis 175-tel fotózták le

A gyorshajtó fiatal mellett ott ült az anyja is, aki elvileg felügyelte. Gyakorlatilag viszont 65 km/h-val lépte túl a sebességhatárt.

Egy nem szokványos gyorshajtót kapcsoltak le jelentős sebességtúllépés miatt a francia csendőrök az A63-as autópályán július 17-én – írja a Vezess.hu. A gyorshajtásban önmagában még nem lett volna semmi különös, azonban a volánnál ülő fiatalembernek még nem volt jogosítványa, csak felügyelettel vezethetett, ami Franciaországban megengedett, miközben édesanyja ült mellette.

A 20 éves sofőrre a landes-i Labouheyre motoros csendőrszázada csapott le, a Sud-Ouest jelentése szerint a traffipax 175 km/h-s tempót mért nála, holott az adott szakaszon a tanulóvezető legfeljebb 110 km/h-val haladhatott volna. Ehhez képest a hatóságok 65 km/h-s sebességtúllépést regisztráltak.

Az autóban a sofőrön és az anyján kívül egy másik fiatal felnőtt is utazott. A család éppen Portugáliába tartott nyaralni, amikor az anya nem sokkal korábban adta át a volánt a fiának, akit úgy tűnik, nagyon vonzott már a tengerpart.

A rendőrök szerint a tanulóvezető azzal védekezett, hogy nem a sebességre figyelt, hanem az édesanyja vezetési tanácsaira, és sajnálja a veszélyes figyelmetlenséget.

A francia szabályozás szerint a kísérővel történő vezetés során elkövetett szabálysértésért a kísérő felel, aki komoly szankciókra számíthat. Az Ornikar szakportál szerint az édesanyát 6 büntetőpont levonásával és akár 1500 eurós pénzbírsággal is sújthatják. Ezen felül a jogosítványát bevonhatják és a járművet is lefoglalhatják.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×