Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
323.94
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump a washingtoni Fehér Ház kertjében évente rendezett húsvéthétfői tojásgörgető-versenyen 2025. április 21-én. Az 1878 óta megrendezett játékos viadalon a fiatal versenyzők fakanállal hajtják előre a füvön a színesre festett tojásokat.
Nyitókép: MTI/EPA/SIPA USA pool/Graeme Sloan

Donald Trump szeptemberben Nagy-Britanniába látogat

Az amerikai elnököt és feleségét III. Károly brit uralkodó hívta meg, és az elnöki pár, a tervek szerint, a windsori kastélyban fog lakni.

III. Károly király hivatalos meghívólevelét Keir Starmer brit miniszterelnök februárban nyújtotta át Washingtonban Trumpnak, aki közölte, hogy örömmel elfogadja a meghívást. A látogatás időpontja eddig bizonytalan volt, de a Buckingham-palota hétfőn bejelentette, hogy az amerikai elnök és felesége, Melania Trump szeptember 17-én érkezik három napra Londonba.

Az uralkodó az angol-brit monarchia legősibb és legnagyobb királyi rezidenciáján, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban látja vendégül az elnöki házaspárt. A meghívás két szempontból is példátlan: Donald Trump már előző elnöki időszakában, 2019 júniusában is járt állami látogatáson az akkori uralkodónál, II. Erzsébet királynőnél - III. Károly király édesanyjánál -, és a két ország kapcsolataiban még nem fordult elő, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is meghívják nagy-britanniai állami látogatásra.

Ez más államfők esetében sem szokás.

Ugyancsak példátlan Trump újabb meghívása abból a szempontból, hogy második hivatali idejüket töltő amerikai elnököket a mindenkori brit uralkodó hagyományosan már nem invitál teljes körű állami látogatásra.

Ezt III. Károly is külön kiemelte februárban közzétett meghívólevelében. A király úgy fogalmazott a Starmer által átnyújtott meghívóban, hogy "történelmi horderejű második állami látogatásra" hívja Trumpot. "Mint Ön is tudja, ez példátlan egy amerikai elnök esetében" - állt a brit uralkodó levelében. A nagy-britanniai állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan nem a brit kormány, hanem az uralkodó vendégei, jóllehet az udvar minden esetben a kormánnyal szoros együttműködésben, sőt általában a kormány kezdeményezésére választja ki az ilyen jellegű látogatásra meghívandó vendégeket.

A brit uralkodók évente csak egy-két alkalommal látnak vendégül külföldi államfőket,

így a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít az állami látogatásra szóló meghívás. II. Erzsébet királynő - aki 2022. szeptember 8-án, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében hunyt el - 112 külföldi államfőt fogadott állami látogatáson, köztük három amerikai elnököt: George W. Bush-t 2003-ban, Barack Obamát 2011-ben és Donald Trumpot 2019-ben.

Trump volt az utolsó külföldi államfő, akit II. Erzsébet állami látogatáson látott vendégül.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×