Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Green laser beam coming from a hand-held laser pointer
Nyitókép: EThamPhoto/Getty Images

Lézerbotrány a Vörös-tengeren: Kína cáfol, Németország magyarázatot követel

Visszautasította Peking azt a német vádat, amely szerint lézerrel támadott volna a Bundeswehr repülőgépe ellen a Vörös-tengeren. A berlini külügyminisztérium élesen tiltakozott, Peking szerint pragmatikus hozzáállásra van szükség.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a német külügyminisztérium kedden bekérette a kínai nagykövetet, felróva, hogy a kínai hadsereg lézerrel célba vett egy német repülőt, amely az Európai Unió Aspides vörös-tengeri védelmi missziójában vett részt. A minisztérium elfogadhatatlannak nevezte a német személyzet veszélyeztetését, illetve a védelmi misszió megzavarását.

Az Aspides misszió a Vörös-tengeren, az Indiai-óceánon és a Perzsa-öbölben közlekedő kereskedelmi hajók biztonságos hajózását segíti.

A német portálok a közlemény mellett részletesen ismertették a külügyminiszter, Johann Wadephul reagálását is. A miniszter tiltakozott, és magyarázatot követelt. Wadephul elfogadhatatlannak nevezte a német repülőgépek ilyen jellegű megzavarását. „A történtek árthatnak a kétoldalú kapcsolatoknak” – fogalmazott a miniszter.

Szerdai beszámolók szerint Peking részéről megszületett a magyarázat, ami valójában elutasítás volt. A kínai külügyminisztérium szóvivője meglehetősen visszafogottan úgy fogalmazott, hogy az esettel kapcsolatos német információk nem egyeznek meg a kínai információkkal.

A reagálásból elemzők szerint azt tűnt ki, hogy Peking semmiképp nem kívánja élezni a vitát. Erre következtettek a kínai külügyi szóvivő, Mao Ning azon kijelentéséből, amely szerint mindkét fél részéről pragmatikus hozzáállásra van szükség. Ennek lényege – mint fogalmazott –, hogy a felek időben kommunikáljanak egymással, elkerülendő a félreértéseket és a hibás értékeléseket.

A német külügyminisztérium szerint az eset a hónap elején történt, de a történteket most hozták nyilvánosságra.

Német katonai körökben úgy vélekedtek, hogy a kínai lézerhasználatot Peking fenyegetésnek szánta.

Mao Ning szerint viszont a kínai haditengerészet kísérő védelmi műveleteket hajtott végre az Ádeni-öbölben és a Szomália előtti vizeken, ami – mint hangoztatta – megfelelt a biztonság fenntartásával kapcsolatos vállalásának

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×