Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.34
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Close up of millions of rubles
Nyitókép: Coprid/Getty Images

A fél éves orosz büdzséhiány elérte az éves célt

Ráadásul a Kreml egyszer már felfelé módosította idén a hiánycélt, de még így is hat hónap alatt összejött.

Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet - áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.

A kormány az idei évre eredetileg a GDP 0,5 százalékának megfelelő deficitet irányzott elő, ezt tavasszal 1,7 százalékos hiányra változtatta. A tavalyi első fél évi deficit a GDP 0,3 százaléka volt.

A szövetségi költségvetés bevételei az év első hat hónapjában 2,8 százalékkal nőttek éves összevetésben, miközben a kiadások 20,2 százalékkal emelkedtek.

Az orosz pénzügyminisztérium közleménye szerint a költségvetés hathavi hiánya részben a kiadások januárra előrehozott finanszírozásából, továbbá az olaj- és gázbevételek csökkenéséből adódik, összességében azonban nem befolyásolja az idei deficitcél teljesítését.

A nem olaj- és gázipari bevételek január-júniusban a terveknek megfelelően alakultak, 12,7 százalékkal nőtt éves szinten. A forgalmi adókból, beleértve az áfát is, származó hathavi bevételek növekedése 7,1 százalék volt az előző év azonos időszakához képest. Az áfabevételek 7,3 százalékkal nőttek.

Az olaj- és gázbevételek az idei első fél évben 16,9 százalékkal csökkentek, főként a kőolaj átlagárának esése miatt.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×