Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Friedrich Merz német kancellár sajtóértekezletet tart az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács első napi ülése után Brüsszelben 2025. június 26-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys

Friedrich Merz támogatottsága nőtt Németországban, a kormányáé nem

A legfrissebb felmérések szerint „díjazzák” a német szavazópolgárok Friedrich Merz kancellár elsősorban külpolitikai aktivitását. A közelmúltban még azt rótták fel neki, hogy a belpolitikát elhanyagolja, és főként a diplomáciára koncentrál.

A két fő közszolgálati médium, a ZDF és az ARD szinte egy időben hozta nyilvánosságra friss közvélemény-kutatási eredményeit, amelyek némi eltéréssel ugyanarról tanúskodnak: a megkérdezettek többsége támogatja a konzervatív pártszövetségből, a CDU/CSU-ból és a szociáldemokrata SPD-ből álló kormánykoalíció főbb döntéseit, illetve törekvéseit.

Így a válaszadók közel kétharmada egyetértett azzal, hogy Németország növeli védelmi kiadásait, amit a NATO hágai csúcstalálkozóján meghatározott legkevesebb 5 százalékos növekedési cél támogatásával is megerősített. A 65 százalékos támogatással szemben 30 százalékot tett ki az ellenzők aránya.

Ehhez szorosan kapcsolódik a válaszadók túlnyomó többségének az a megítélése, hogy hágai kulcsszerepe ellenére Donald Trump amerikai elnök, illetve a Egyesült Államok hosszabb távon nem fogja garantálni Európa biztonságát. A felmérés adatai szerint a megkérdezettek 90 százaléka tartotta fontosnak azt, hogy az európai szövetségeseknek az Egyesült Államok nélkül is rendelkezniük kell önmaguk megvédésének képességével.

Elemzők szerint közvetve ezt erősítheti meg az is, hogy immár többségi támogatás élvez a 2011-ben pénzügyi okokból felfüggesztett kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése. Mindez nem először merült fel az elmúlt években, mostanra a korábbiakhoz képest erőteljesebben növekedett a visszavezetést sürgetők tábora. A válaszokból kitűnt, hogy a megkérdezettek 17 százaléka elsősorban a férfiak sorkatonasága mellett emelt szót, további 45 százalék pedig úgy vélte, hogy nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is be kellene sorozni. A válaszadók 35 százaléka ugyanakkor azon a véleményen volt, hogy továbbra sincs szükség a kötelező katonai szolgálatra, azaz maradjon az önkéntesség. A felmérés megerősítette, hogy különösen a 18 és 34 év közöttiek vannak ezen a véleményen.

Noha Németország legnépszerűbb politikusa szinte 2023 januárjában történt kinevezésétől kezdve a Scholz-kormánytól „örökölt” Boris Pistorius szociáldemokrata védelmi miniszter, május eleji hivatalba lépése óta mostanra jelentősen növekedett a kereszténydemokrata kancellár támogatottsága. A ZDF felmérése szerint

a megkérdezettek több mint a fele, azaz 57 százaléka elégedett Friedrich Merz munkájával.

A válaszadók 34 százaléka „inkább elégedetlen” volt. Az adatok szerint továbbra is elsősorban a konzervatív kancellár külpolitikai munkájával elégedettek.

Merz népszerűsége azonban egyelőre nem tükrözi a koalíció általános támogatottságát. Ha az országos választásokat most vasárnap tartanák, a CDU/CSU az előrejelzések szerint 29 százalék körüli eredménnyel végezne. A második hely megingathatatlanul az ellenzéki AfD párté, amelynek 22 százalékot jósolnak. A kisebbik kormánypárt, a szociáldemokrata SPD támogatottsága – immár tartósan –nem haladja meg a 15 százalékot, míg a negyedik helyen 12 százalékkal az ellenzéki Zöldek Pártja áll.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×