Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Az iráni állami televízió (IRIB) izraeli rakétatámadásban megrongálódott épülete Teheránban 2025. június 19-én. Az izraeli hadsereg június 13. óta mér légicsapásokat az iráni nukleáris létesítményekre, katonai célpontokra, üzemanyagraktárakra, Irán pedig azóta ballisztikus rakétákkal és drónokkal lő izraeli célpontokat.
Nyitókép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Likvidálta az iráni hadi mozgások kulcsfiguráját Izrael

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin szervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.

Szaid Izadi az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest) és az iráni rezsim magas rangú parancsnokai és a Hamász terrorszervezet kulcsfigurái közötti katonai koordinációért volt felelős" - állt a közleményben.

"Izadi volt az október 7-i mészárlás egyik fő szervezője is, és azon kevesek egyike, akik előre tudtak róla" - tette hozzá a hadsereg közleménye.

A hadsereg bejelentette, hogy megölte a Forradalmi Gárda két másik parancsnokát is, Behnam Csahrijarit és Aminpur Dzsudakit.

"Csahrijari volt a felelős az iráni rezsim összes fegyverszállításáért az ügynökök számára szerte a Közel-Keleten" - áll a szombat reggeli közleményben.

Az izraeli hadsereg szerint a férfi törökországi és libanoni kapcsolatain keresztül tette lehetővé a pénzátutalásokat a fegyveres csoportoknak. A hadsereg - közlése szerint - péntek este egy nyugat-iráni légicsapásban végzett vele.

Aminpur Dzsudaki a Forradalmi Gárdánál a drónokért volt felelős. Az izraeli hadsereg úgy véli, hogy ő volt a felelős "több száz dróntámadásért izraeli területen". Vele is péntek éjjel végeztek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×