Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Az indiai Központi Ipari Biztonsági Erők (CISF) felvétele az Air India légitársaság Londonba tartó Boeing 787-8-as Dreamliner repülőgépéről, amely felszállás közben lezuhant a Gudzsarát állambeli Ahmadábádban 2025. június 12-én. A gép fedélzetén hivatalos indiai adatok szerint 232 utas és 12 fős személyzet tartózkodott.
Nyitókép: MTI/AP/CISF

Tovább emelkedett az Air India áldozatainak száma

Amit Shah belügyminiszter azt mondta, a halottak végleges számát csak akkor tudják közölni, ha befejeződött a DNS-minták összegyűjtése.

Kétszázhetvenre emelkedett az ahmadábádi légikatasztrófa halálos áldozatainak száma a hatóságok legfrissebb, szombaton közéttett összesítése szerint.

Az összesítésbe az utasok és a személyzet mellett azokat is beleszámították, akik a becsapódás helyszínén tartózkodva haltak meg, például a repülőtérhez közeli, a katasztrófa nyomán összeomlott orvosi kollégiumban. Utóbbiak közül eddig 38-at találtak.

Damal Gaveti, az ahmadábádi kórház egyik orvosa megerősítette, hogy már 270 holttestet szállítottak hozzájuk. Hozzátette, hogy a légikatasztrófa egyetlen túlélője még mindig ápolásra szorul.

Szombaton is folytatódik a keresés a gép roncsai között lévő második fekete doboz után. Rám Mohan Najdu Kindzsarapu, a polgári légi közlekedésért felelős minisztérium vezetője hangsúlyozta, hogy már a pénteken megtalált első doboz is nagy segítséget jelent a vizsgálatban.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×