Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash.com

Kívül tágasabb? Szigorít Finnország

Finnország szigorítani készül a külföldről érkezők letelepedésének feltételeit, hosszabb tartózkodást, nyelvtudást és szakmai gyakorlatot követelve meg – jelentette be a finn kormány.

„A sikeres integráció a letelepedési engedély előfeltétele lesz” – jelentette ki Mari Rantanen finn belügyminiszter.

A letelepedéshez szükséges folyamatos tartózkodás a kormány által ismertetett javaslat szerint a korábbi négy évről hat évre nő.

Az állandó letelepedést kérőknek „elegendő nyelvismerettel” kell rendelkezniük a két hivatalos nyelv, a finn és a svéd egyikében, és előzőleg legalább kétévi finnországi munkaviszonnyal kell rendelkezniük – olvasható még a kormány közleményében.

Kivételes esetekben négy év tartózkodás után is megkapható a letelepedési engedély a kormány szerint, amely ehhez három feltételt szabott meg: évi 40 ezer eurós minimáljövedelmet, Finnországban elismert mesterképzést vagy hároméves felsőoktatási diplomát, valamint két év finnországi szakmai gyakorlatot, illetve a finn vagy a svéd nyelv alapos ismeretét és három évi finnországi szakmai gyakorlatot.

Ha a kérelmező megfelel a szakmai gyakorlat feltételeinek, csak legfeljebb három hónapig jogosult munkanélküli vagy szociális segélyre.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×